A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Mélyfúrás – Rózsa Péter jegyzete
Nem számítanak a szakmai vélemények, a műszaki és egyéb okok egy politikailag felértékelt terv megvalósításakor. Csak az számít, hogy a kormány vezetője mit akar. És hogy mit akar általa például egy igazi nagyvezér, a kínai kommunista párt és kormány első embere, Hszi Csin-ping. Rózsa Péter jegyzetében a zalai olajmezőtől és Rákosi elvtárstól jut el napjainkig.
Brancs – Szénási Sándor jegyzete
Az, hogy Orbán és Gyurcsány egy brancs lenne, első pillantásra azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszert ketten állították elő, ami azért hazugság, mert Orbánt semmilyen nyomás nem kényszerítette egy autokrácia kiépítésére, viszont az nem hazugság, hogy Gyurcsány kormányzása gyakorlatilag minden féket eltakarított Orbán útjából.
Somfai Péter: Az utolsó bástyák
20/10/2023 15:05
| Szerző: Somfai Péter
"Amikor egy-egy újabb botrány kirobbant, azt gondolhattuk, azt már biztosan nem lehet elsimítani, agyonhallgatni. Aztán napok múlva kiderült, vagy nem indult nyomozás a rendőrségen, vagy maga a főügyész fogta vissza az embereit a kutakodástól."
Csak bíróságra ne kerüljön a vitátok! – próbálta egy baráti beszélgetésen valaki meggyőzni a mellette ülőt, mondván, mire megszületik a döntés, talán majd csak a gyerekei fogják kézhez kapni a végzést. Van ebben némi igazság. Magam is részese voltam egy látszólag sima polgári eljárásnak, de hét év kellett ahhoz, hogy olyan dodonai döntés szülessen, amiben sem a felperesnek sem az alperesnek gyakorlatilag semmi öröme nem lett. „Más az igazság és más a jogszerűség”, mondta ügyvéd barátom, amikor az épület előtt becsomagolta a talárját.
A Fidesz 2010 óta kormányozza az országot, azóta a megyei elnököket politikai okokból lecserélték, a Kúria jelenlegi elnöke is a hatalom akaratából került a hivatalába, az Alkotmánybíróságot is egypártivá tették. Nem véletlen, hogy az Európai Unió is kétségbe vonja a hazai jogállamiság működését, kétségbe vonja az igazságszolgáltatás pártatlanságát. (Csak zárójelben jegyezném meg: amíg az uniós bürokraták feszegetik a hazai ítélkezés pártatlanságát, az egy dolog, a nagyobb baj akkor lenne, ha a nálunk befektető külföldiek is fenntartásokkal fogadnák a magyar bírói döntéseket.)
Rengeteg korrupciógyanús ügyet tárt fel a sajtó - talán már többet is annál, mint amennyi erodálja a politika iránt érdeklődők ingerküszöbét. Amikor egy-egy újabb botrány kirobbant, azt gondolhattuk, azt már biztosan nem lehet elsimítani, agyonhallgatni. Aztán napok múlva kiderült, vagy nem indult nyomozás a rendőrségen, vagy maga a főügyész fogta vissza az embereit a kutakodástól.
Sokan már nem is emlékeznek, mondjuk Mengyi Roland, alias Voldemort nagyúr még 2016-ban kiderült húzásaira. Az egykori képviselő kenőpénz ellenében segített bizonyos vállalkozókat állami megrendelésekhez. Ő persze kis hal volt, le is bukott, és „mindössze” három év alatt megszületett az ítélet. Négy év börtön, amiből a hírek szerint 22 hónap lett a tényleges dutyi, a többit, nyomkövetővel a lábán otthon, kedvenc karosszékében ülhette le.
A Simonka-ügy is 2016-os balhé, a korábbi békés megyei képviselőt és 32 társát 1,4 milliárd elsíbolásával vádolják, de a csibészség elsődleges elkövetője már „fontosabb ember” volt, a Fidesz belső holdudvarában is jegyezték. Azt is mondják, Simonka a párton belüli hatalmi villongásoknak esett áldozatul, amiben lehet némi logika, hiszen az ő köreikben másfél milliárdocska lenyúlása nem olyan banánhéj, amin el lehetne csúszni. Most hiába lóg a feje felett 8 és fél év fegyház, úgy tűnik, az ítéletet belátható időn belül nem sikerül tető alá hozni.
A szolnoki Boldog István a saját kapzsiságának lett az áldozata. Úgy viselkedett, mint a helyi földesúr a vazallusaival. A területfejlesztési pénzek közelében sertepertélő képviselő az őt megkenő vállalkozásoknak, településeknek járt ki kemény százmilliókat. Vannak tanuk, vannak beismerő vallomások, csak ítélet nincs a mai napig sem.
Majd elfelejtettem Farkas Flóriánt! Ő a roma önkormányzatoknak juttatott pénzekkel ügyeskedett. Az EU csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak is szemet szúrt, hogy a semmibe vezetett az a hozzá köthető Híd, aminek hivatalosan a munka világába kellett volna visszavezetnie a munka nélkül tengődő romákat. 1,6 milliárd forint uniós forrásból gellérthegyi villa és drága bérautók lettek. Az illetékes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerte, hogy „visszaélés történt”, leállította a programot és az állam megtérítette az okozott kárt. De bírósági ügy nem lett belőle. Nem lehetett, mert „Flóri” mentelmi jogát a mai napig nem függesztették fel. Ha nincs vádlott, nincs eljárás sem.
Most a legújabb ügyben vádlott is van, eljárás is indult. Folyamatosan érkeznek a hírek a láncra vert egykori végrehajtó és a feltételezések szerint vele korrupciós kapcsolatba került ügyvéd, egykori államtitkár, tengerikígyóként folyó bírósági tárgyalásáról. Az ügyészség hiába kínálja tálcán a – szó szoros értelmében – kézzelfogható bizonyítékokat, hiába vallanak a vádlottakra a tanuk, a seregnyi ügyvéd úgy csűri-csavarja, hogy látszólag tapodtat sem halad előre az eljárás az ítélet felé. Pedig talán az ügyben eljáró bíró is az első perctől látja, mi valójában az igazság, ám a „jogszerűség” betartása megköti a kezét. Nem söpörheti le az asztalról a megannyi papírt, nem csaphat a pulpitusra és nem mondhatja ki a verdiktet - ami pedig nyilvánvaló volna. Végig kell játszania a színjátékot.
Vannak, akik azt gondolják, hogy a fent felsorolt, frekventált politikusokat érintő ügyek azért válhatnak igazságügyi tengerikígyóvá, mert a bírák „óvatosak”. Talán attól tartanak, hogy minden szavukat figyeli a háttérben valamelyik testületi előjáró? Azt meg az előjárónál is előjáróbb, és így tovább, egészen a Nagy Főnökig? Ha egyáltalán igaz az a feltételezés, hogy az Ő szeme mindent lát.
Biztos vannak a bírák között olyanok is, akiket tényleg gúzsba köt valamilyen megfelelési kényszer. A bírák is emberek. Van családjuk, gyerekük, valamelyik banknál hitelük. Ezt az uralkodó párt is felmérte. Kettészakították az igazságszolgáltatás apparátusát: egy behódoló és egy szabadon döntő csapatra. A jog gépezete emberi döntések sorozata, meg lehet érteni a politikailag kényes ügyekben óvatoskodó bírákat is, ha féltik az egzisztenciájukat. Az állam számára olyan fontos ügyekben, mint mondjuk az állami vagyon „elosztása”, vagy a politikai szereplők büntethetősége, a bőrükön érzik, hogy kockázatos a „rossz ítélet”.
Szerencsére a testület nagyobbik felét azok alkotják, akik úgy gondolják, szakmai tisztességből szembe kell szállni akár a kormány elvárásaival is. Ők azok, akik többre tartják a szakmai hírnevüket, a hivatás tisztességét és becsületét akár a saját egyéni érdekeiknél is. Ha kell, tartják a hátukat, ha túl nagy rajtuk a politikai nyomás, inkább lemondanak a hivatalukról és szegre akasztják a talárt. Szerencsére szép számmal vannak.
Már csak ők maradtak a hazai jogállamiság utolsó bástyái.
