Önbecsapás manipulált fotókkal - Selmeci János jegyzete
Vacsora után még megnézi az emailjeit, kapott egy összefoglalót a héten megjelenő közvélemény-kutatásokról. A Nézőpontnak hisz a legjobban, mert szerinte az emberek érzik, hogy ez a kormány értük dolgozik, és megoldja a problémáikat.
Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Reptér – Szénási Sándor jegyzete
30/04/2025 18:08
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Vajon kik azok a veteránok, akiknek legnagyobb örmömére az orosz elnök jóságosan Sztálingrádra nevezi át a volográdi repteret?
Ez a logika, mondhatni, hibátlan, és alkalmazása végtelen távlatokat nyit. Ha nincs Hitler, a Szovjetunió nem nyeri meg a világháborút, Moszkva nem szállja meg Kelet-Németországot, és Drezdában nem lesz egy olyan KGB-tisztje, akit Putyinnak hívnak, belőle később nem lett volna elnök, aki szobrot akar állítani Sztálinnak, aki, ha dettó nem lett volna, az orosz pravoszláviának kevesebb vértanúja lenne, és az öreg hiba lenne.
A kör, a maga hamiskás útján, ezzel bezárul.
Egyébként nem biztos, hogy a volgográdi lakosság ma is ilyen hajthatatlan lenne. Andrej Bocsarov, a Volgográdi terület kormányzója legalábbis azt állította, a háborús veteránok direkte szeretnék, ha Sztálin emléke visszatérne a városba. Putyin pedig, ez tudvalevő, képtelen ellenállni a nép spontán kérelmeinek. Most ugyan nem szobrot akar emelni legalább tíz millió, a nagy terrorban megölt orosz gyilkosának tiszteletére, és nem is a várost nevezi át megint Sztálingrádnak, csupán a repterét, és azt is kizárólag a veterán katonák örömére.
A kákán levő csomók szerelmeseinek üzenjük: igen, tudjuk, hogy 1941, a német támadás óta eltelt 84 év, és ha a Hitler ellen küzdő katonák életkorát csak húsz évnek vesszük, ami amúgy életszerűtlen, a legfiatalabb is 104 éves mára. Ámde lehet, hogy Bocsarov az afganisztáni szovjet bevonulás veteránjaira gondolt, akik 1979 és 1989 között harcoltak, és ma, a húsz évet alapul véve, 66+ évesek. Persze róluk is azt kellene feltételeznünk, hogy akkor, a mudzsahedek által megölt bajtársak holtteste mellett, és azóta is folyton Sztálin elvtárs járt az eszükben, természetesen pozitív értelemben, szoborra, a nevét hordozó reptérre, vagy más örök emlékre vágyván.
Ez biztosan így is van. Nem is szólván az ukrajnai háború három év alatt veteránná lett katonáiról, akik úgy tudják, konkrétan a nácik ellen küzdöttek, akár a nagy Sztálin a maga korában. Bucsában így kerültek tömegsírokba például náci nyugdíjasok és náci óvodások.
Így ketyeg az orosz óra visszafelé, arra, ahol a birodalmi álmok születnek újjá időről-időre, aztán a birodalmak is, amelyek, mint a felfújt luftballonok pukkannak majd szét, és akkor az óramutatók előrelendülnek, a jelenbe, és percegnek tovább a jövő felé, aztán megint reccsen valami, és újra átveszi az uralmat a múlt.
Most éppen Sztálin arca fénylik elő a por és a beszáradt vér alól.
Szénási Sándor jegyzete az április 30-i Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
