Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Reptér – Szénási Sándor jegyzete
30/04/2025 18:08
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
Vajon kik azok a veteránok, akiknek legnagyobb örmömére az orosz elnök jóságosan Sztálingrádra nevezi át a volográdi repteret?
Ez a logika, mondhatni, hibátlan, és alkalmazása végtelen távlatokat nyit. Ha nincs Hitler, a Szovjetunió nem nyeri meg a világháborút, Moszkva nem szállja meg Kelet-Németországot, és Drezdában nem lesz egy olyan KGB-tisztje, akit Putyinnak hívnak, belőle később nem lett volna elnök, aki szobrot akar állítani Sztálinnak, aki, ha dettó nem lett volna, az orosz pravoszláviának kevesebb vértanúja lenne, és az öreg hiba lenne.
A kör, a maga hamiskás útján, ezzel bezárul.
Egyébként nem biztos, hogy a volgográdi lakosság ma is ilyen hajthatatlan lenne. Andrej Bocsarov, a Volgográdi terület kormányzója legalábbis azt állította, a háborús veteránok direkte szeretnék, ha Sztálin emléke visszatérne a városba. Putyin pedig, ez tudvalevő, képtelen ellenállni a nép spontán kérelmeinek. Most ugyan nem szobrot akar emelni legalább tíz millió, a nagy terrorban megölt orosz gyilkosának tiszteletére, és nem is a várost nevezi át megint Sztálingrádnak, csupán a repterét, és azt is kizárólag a veterán katonák örömére.
A kákán levő csomók szerelmeseinek üzenjük: igen, tudjuk, hogy 1941, a német támadás óta eltelt 84 év, és ha a Hitler ellen küzdő katonák életkorát csak húsz évnek vesszük, ami amúgy életszerűtlen, a legfiatalabb is 104 éves mára. Ámde lehet, hogy Bocsarov az afganisztáni szovjet bevonulás veteránjaira gondolt, akik 1979 és 1989 között harcoltak, és ma, a húsz évet alapul véve, 66+ évesek. Persze róluk is azt kellene feltételeznünk, hogy akkor, a mudzsahedek által megölt bajtársak holtteste mellett, és azóta is folyton Sztálin elvtárs járt az eszükben, természetesen pozitív értelemben, szoborra, a nevét hordozó reptérre, vagy más örök emlékre vágyván.
Ez biztosan így is van. Nem is szólván az ukrajnai háború három év alatt veteránná lett katonáiról, akik úgy tudják, konkrétan a nácik ellen küzdöttek, akár a nagy Sztálin a maga korában. Bucsában így kerültek tömegsírokba például náci nyugdíjasok és náci óvodások.
Így ketyeg az orosz óra visszafelé, arra, ahol a birodalmi álmok születnek újjá időről-időre, aztán a birodalmak is, amelyek, mint a felfújt luftballonok pukkannak majd szét, és akkor az óramutatók előrelendülnek, a jelenbe, és percegnek tovább a jövő felé, aztán megint reccsen valami, és újra átveszi az uralmat a múlt.
Most éppen Sztálin arca fénylik elő a por és a beszáradt vér alól.
Szénási Sándor jegyzete az április 30-i Esti gyorsban hangzott el, meghallgathatják a fenti lejátszóra kattintva.
(Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a jegyzet meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)
