Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – Dési János jegyzete
8/07/2024 18:04
| Szerző: Dési János
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van.
Most, hogy szó szerint védelmi pénzt szed a kormány azoktól, akiktől lehet, tulajdonképpen semmin nem szabad csodálkozni. A diktatúrácska, a jogállam érdeklődés hiányában való megszüntetése, csak annyit jelent, hogy az önkényúr önkényeskedhet. Kénye-kedve szerint, így nem is nagyon lehet előre számolni, tervezni általában. Kedves kivétel persze, ha Mészáros pénztáros vagy Tiborcz fejedelmi vő vagy, mert akkor azért beírhatod előre a rublikába, hogy felesleges irodaház eladva 200 vagy 300 milliárdért, autópálya-koncesszió 35 évre és így tovább. De csak óvatosan, mert nyakunkon a Szuverenitásvédelminek nevezett Fidesz-ököl, amelyik most a neki nem tetsző, még maradék sajtó megrendszabályozásába fogott bele, mert az mégsem járja, hogy nem mindenki dögölt még meg, aki kritikai észrevételt mer tenni ezzel a putyinista rablóbandával kapcsolatban.
A jogállamiság megszüntetésének alapvető módozataihoz tartozik a rendeleti kormányzás. Ugyan szép nagy a többségük a parlamentben, de ki a fene fog ezzel bajlódni? Holnaptól így lesz és akkor így van. Jó módszer az intézmények elfoglalása, lásd Alkotmánybíróság, amely ma már szintén nem más, mint a Fidesz egyik kifizetőhelye. És ez nem csak a legutóbbi fővárosi választásokkal kapcsolatos döntésükből derül ki, jól dresszírozott csapat az már egy ideje.
Sokszor szóba kerül: hogy juthattunk el idáig.
Most a maga módján egy példabeszéd következik.
Mint az közismert, tavaly a Nemzeti Színház két színészét súlyos baleset érte előadás közben. A vezérigazgató először lemondott, majd rájött, miután mindent bekebelezett a színházi világban, amit lehetett, amit meg nem, azt igyekezett tönkretenni legalább, kár lenne abbahagyni mindezt, ezért a lemondás pár perc múlva hatályát vesztette, sőt azóta még öt évre ki is van nevezve.
A súlyosan megsérült, munkaképtelen színészek meg kit érdekelnek, már nincsenek is a színház állományában – kész vége. A minap Vidnyánszky vezérigazgató oda jutott, hogy kijelentette, a színészek legalább ötmillió forint támogatást kaptak, szinte jól is jártak – hangzott el. Pár perc múlva kiderült, hogy Vidnyánszky vezérigazgató hazudott, nem is ötmilliót és jórészt azt sem a színháztól, hanem pl. a színház biztosítójától, vagy a szakszervezetétől pár százezret. Az is kiderült, és most jön az érdekes része a dolognak, hogy úgynevezett EKHO-s adózással fizetik ki ezek szerint a nemzeti színházi színészeket.
Az EKHO a színészek és az újságírók kifosztásának népszerű módja. Ugyan kevesebb járulékot kell utána fizetni, cserébe ugrik a nyugdíj és táppénz jelentős része is. A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van. Nem a kiadókat és a színházi vezetőket – akik persze nem ekho-s módon kapják a fizetésüket – próbálják rákényszeríteni arra, hogy adjanak normális bért, normálisan elszámolva, hanem a könnyebb ellenállás felé fordulva, saját maguk, saját magunk kifosztását követeljük.
Ráadásul, nincs szolidaritás, nincs összefogás ott a színészek, itt az újságírók nem mondják azt, amikor valaki bajba kerül, hogy ne hagyjuk, legyen pénz arra az emberre is aki nap mint nap kiáll a színpadra, tollat fog, mikrofonba beszél.
Á dehogy. Kuss van, ami a diktatúrácska táptalaja.
Pedig ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – tudjuk, hogy időnként egyikünk, másikunk lezuhan – de próbáljuk azt remélni, ez nem mi leszünk most éppen. Gyáva népnek nincs hazája, szokták mondani. Hát lustának, pipogyának sem.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. július 8-i adásában hangzott el.
