Kié a holnap? - Szénási Sándor jegyzete
Az El Pais nevű baloldali, egyébként a legolvasottabb spanyol lap nemrég, némileg rémülten, leközölt egy felmérést a fiatalok pártválasztásáról, ami a Vox, az autonóm közösségek jogait tagadó, antifeminista, homofób, euroszkeptikus, és persze bevándorlás ellenes párt egyértelmű tarolását mutatja.
Közpénzről és lojalitásról - Kárpáti Iván jegyzete
Ez a logika a NER igazi arca. A közpénzt a Fidesz nem közösségi erőforrásnak tekinti, hanem politikai tulajdonnak. Aki részesül belőle, az tartozik valamivel.
Állatkertek és politikai vonzataik - Dési János jegyzete
Egy időben mindenféle városban, amerre jártam, megnéztem az állatkertet, van összehasonlítási alapom. Magyarországon talán a szegedi mérhető hozzá. Csak annak most nincs politikai vonzata, szóval arról majd egyszer egy másik műsorban. És most, hogy utána néztem, az egykori szürke, unalmas és senkit sem érdeklő nyíregyházi vadasparkból az 1996-ban kinevezett igazgató, Gajdos László és csapata csinált egy jó helyet.
Nem ők szülték – Józsa Márta jegyzete
Pintér Sándor, a Nemzeti Együttcinizmus Rendszerének belügyminisztere minapi parlamenti szereplésével minden bizonnyal beírta magát a legnagyobbak közé. Bizonyos értelemben …
Korunk jogara – Dési János jegyzete
Ez csak a néphülyítés része, s a népnek mindig akad egy uszulni való szelete, amelynek tagjai imádják az ilyesmiket, mert akkor sokkal jobban lehet gyűlölködni. Gyűlölök, tehát vagyok. Lengessük hát az arany WC kefét lelkesen, forgassuk a fejünk fölött, miközben cöfcöfcöf csatakiáltásokat hallatunk a művelt világ elleni támadáskor. Az arany WC kefe korunk jogarja.
Szegény Manci; cica-adó tönkretette a családomat – Selmeci János jegyzete
Mancika életét Magyar Péter tette tönkre.
Hálaadás Moszkvában - Hardy Mihály jegyzete
Vajon miféle politikai hálaadás hajtja Orbán Viktort holnap Moszkvába, hogy azzal a Vlagyimir Putyinnal találkozzon, akit háborús bűnösként egyelőre messze elkerül minden, magára valamit is adó európai vezető?
Kutyaélet - Szénási Sándor jegyzete
A lényeg, hogy Rogánék rájöttek, mi a Tisza végső célja. Hogy kínjukban, vagy boldogságukban, hogy végre eszükbe jutott valami ütős, nem sejtjük. De ez jött ki: az ebadó a cél, mi más?
Ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – Dési János jegyzete
8/07/2024 18:04
| Szerző: Dési János
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van.
Most, hogy szó szerint védelmi pénzt szed a kormány azoktól, akiktől lehet, tulajdonképpen semmin nem szabad csodálkozni. A diktatúrácska, a jogállam érdeklődés hiányában való megszüntetése, csak annyit jelent, hogy az önkényúr önkényeskedhet. Kénye-kedve szerint, így nem is nagyon lehet előre számolni, tervezni általában. Kedves kivétel persze, ha Mészáros pénztáros vagy Tiborcz fejedelmi vő vagy, mert akkor azért beírhatod előre a rublikába, hogy felesleges irodaház eladva 200 vagy 300 milliárdért, autópálya-koncesszió 35 évre és így tovább. De csak óvatosan, mert nyakunkon a Szuverenitásvédelminek nevezett Fidesz-ököl, amelyik most a neki nem tetsző, még maradék sajtó megrendszabályozásába fogott bele, mert az mégsem járja, hogy nem mindenki dögölt még meg, aki kritikai észrevételt mer tenni ezzel a putyinista rablóbandával kapcsolatban.
A jogállamiság megszüntetésének alapvető módozataihoz tartozik a rendeleti kormányzás. Ugyan szép nagy a többségük a parlamentben, de ki a fene fog ezzel bajlódni? Holnaptól így lesz és akkor így van. Jó módszer az intézmények elfoglalása, lásd Alkotmánybíróság, amely ma már szintén nem más, mint a Fidesz egyik kifizetőhelye. És ez nem csak a legutóbbi fővárosi választásokkal kapcsolatos döntésükből derül ki, jól dresszírozott csapat az már egy ideje.
Sokszor szóba kerül: hogy juthattunk el idáig.
Most a maga módján egy példabeszéd következik.
Mint az közismert, tavaly a Nemzeti Színház két színészét súlyos baleset érte előadás közben. A vezérigazgató először lemondott, majd rájött, miután mindent bekebelezett a színházi világban, amit lehetett, amit meg nem, azt igyekezett tönkretenni legalább, kár lenne abbahagyni mindezt, ezért a lemondás pár perc múlva hatályát vesztette, sőt azóta még öt évre ki is van nevezve.
A súlyosan megsérült, munkaképtelen színészek meg kit érdekelnek, már nincsenek is a színház állományában – kész vége. A minap Vidnyánszky vezérigazgató oda jutott, hogy kijelentette, a színészek legalább ötmillió forint támogatást kaptak, szinte jól is jártak – hangzott el. Pár perc múlva kiderült, hogy Vidnyánszky vezérigazgató hazudott, nem is ötmilliót és jórészt azt sem a színháztól, hanem pl. a színház biztosítójától, vagy a szakszervezetétől pár százezret. Az is kiderült, és most jön az érdekes része a dolognak, hogy úgynevezett EKHO-s adózással fizetik ki ezek szerint a nemzeti színházi színészeket.
Az EKHO a színészek és az újságírók kifosztásának népszerű módja. Ugyan kevesebb járulékot kell utána fizetni, cserébe ugrik a nyugdíj és táppénz jelentős része is. A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van. Nem a kiadókat és a színházi vezetőket – akik persze nem ekho-s módon kapják a fizetésüket – próbálják rákényszeríteni arra, hogy adjanak normális bért, normálisan elszámolva, hanem a könnyebb ellenállás felé fordulva, saját maguk, saját magunk kifosztását követeljük.
Ráadásul, nincs szolidaritás, nincs összefogás ott a színészek, itt az újságírók nem mondják azt, amikor valaki bajba kerül, hogy ne hagyjuk, legyen pénz arra az emberre is aki nap mint nap kiáll a színpadra, tollat fog, mikrofonba beszél.
Á dehogy. Kuss van, ami a diktatúrácska táptalaja.
Pedig ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – tudjuk, hogy időnként egyikünk, másikunk lezuhan – de próbáljuk azt remélni, ez nem mi leszünk most éppen. Gyáva népnek nincs hazája, szokták mondani. Hát lustának, pipogyának sem.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. július 8-i adásában hangzott el.
