Mit látott Csárdi Antal? - Kárpáti Iván jegyzete
Egy valami biztos: Rogán, Ungár és Vitézy tuti nem csücsült egy csőszkunyhóban terveket szövögetve.
Csak az igazat írjuk - Dési János jegyzete
Dési János jegyzetében 1956. október 21-i újságokból ad lapszemlét.
Five ezer – Józsa Márta jegyzete
Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki. Plusz: miért hiszik el sokan készséggel a nemzeti konzultációkat böngészve, hogy világunk a létező világok legjobbika? Gondolatkörök Józsa Márta jegyzetéből,
Csomag, program, akcióterv – Selmeci János jegyzete
A nyolcadik csomag, program vagy akcióterv lehetett volna pénz az oktatásra, meg az egészségügyre, hogy aztán a tanult és egészséges emberek versenyképes munkahelyeket teremtsenek magunknak, de a piaci ár tízszereséért kutató kutatóink meggyőzték a Marcit, meg hát ő is tudta, okos fiú, hogy a választási győzelmünket egy csomag, program, vagy akcióterv segíti inkább, függetlenül attól, hogy hatékony is, vagy csak van.
Előre a putyini úton! - Hardy Mihály jegyzete
Önleleplező egyébként, hogy a magyar miniszterelnök sem a SPAR vezérigazgatója, sem az osztrák Lebesmittel Zeitung ellen nem indított pert és nem kért helyreigazítást.
Így jártunk – Szénási Sándor jegyzete
Ha rossz blokkban vagyunk, melyik az a jó, ahol a magyar, nagyon nemzeti szuverenitás a blokktulajdonos birodalom szemefényét képezi?
Jó lenne egyszerű kérdésekre, egyenes válaszokat kapni
A háborúnak így vagy úgy de vége lesz, vagy legalábbis befagy. Lengyelország, a balti államok, Románia és persze Ukrajna jelentős erőt fog képviselni, hatalmas feladat hárul rájuk, hogy az orosz birodalom a mostani keretein belül maradjon. Hogyan fognak ránk nézni?
Nem érdemes csodálkozni - Dési János jegyzete
Elég nehéz megmondani, hogy valójában mire gondolt a magyar külügyminiszter, ő fogalmazott félreérthetően, vagy a hírügynökség értelmezte a saját érdekei szempontjából a nem egyértelmű szöveget.
Ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – Dési János jegyzete
8/07/2024 18:04
| Szerző: Dési János
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van.
Most, hogy szó szerint védelmi pénzt szed a kormány azoktól, akiktől lehet, tulajdonképpen semmin nem szabad csodálkozni. A diktatúrácska, a jogállam érdeklődés hiányában való megszüntetése, csak annyit jelent, hogy az önkényúr önkényeskedhet. Kénye-kedve szerint, így nem is nagyon lehet előre számolni, tervezni általában. Kedves kivétel persze, ha Mészáros pénztáros vagy Tiborcz fejedelmi vő vagy, mert akkor azért beírhatod előre a rublikába, hogy felesleges irodaház eladva 200 vagy 300 milliárdért, autópálya-koncesszió 35 évre és így tovább. De csak óvatosan, mert nyakunkon a Szuverenitásvédelminek nevezett Fidesz-ököl, amelyik most a neki nem tetsző, még maradék sajtó megrendszabályozásába fogott bele, mert az mégsem járja, hogy nem mindenki dögölt még meg, aki kritikai észrevételt mer tenni ezzel a putyinista rablóbandával kapcsolatban.
A jogállamiság megszüntetésének alapvető módozataihoz tartozik a rendeleti kormányzás. Ugyan szép nagy a többségük a parlamentben, de ki a fene fog ezzel bajlódni? Holnaptól így lesz és akkor így van. Jó módszer az intézmények elfoglalása, lásd Alkotmánybíróság, amely ma már szintén nem más, mint a Fidesz egyik kifizetőhelye. És ez nem csak a legutóbbi fővárosi választásokkal kapcsolatos döntésükből derül ki, jól dresszírozott csapat az már egy ideje.
Sokszor szóba kerül: hogy juthattunk el idáig.
Most a maga módján egy példabeszéd következik.
Mint az közismert, tavaly a Nemzeti Színház két színészét súlyos baleset érte előadás közben. A vezérigazgató először lemondott, majd rájött, miután mindent bekebelezett a színházi világban, amit lehetett, amit meg nem, azt igyekezett tönkretenni legalább, kár lenne abbahagyni mindezt, ezért a lemondás pár perc múlva hatályát vesztette, sőt azóta még öt évre ki is van nevezve.
A súlyosan megsérült, munkaképtelen színészek meg kit érdekelnek, már nincsenek is a színház állományában – kész vége. A minap Vidnyánszky vezérigazgató oda jutott, hogy kijelentette, a színészek legalább ötmillió forint támogatást kaptak, szinte jól is jártak – hangzott el. Pár perc múlva kiderült, hogy Vidnyánszky vezérigazgató hazudott, nem is ötmilliót és jórészt azt sem a színháztól, hanem pl. a színház biztosítójától, vagy a szakszervezetétől pár százezret. Az is kiderült, és most jön az érdekes része a dolognak, hogy úgynevezett EKHO-s adózással fizetik ki ezek szerint a nemzeti színházi színészeket.
Az EKHO a színészek és az újságírók kifosztásának népszerű módja. Ugyan kevesebb járulékot kell utána fizetni, cserébe ugrik a nyugdíj és táppénz jelentős része is. A színészek és az újságírók évek óta küzdenek azért, hogy a jog- és kifosztásuk megmaradjon. Persze nem azért mert tök hülyék, de rájöttek, hogy így mégis két krajcárral többet kapnak, csak persze nem szabad leesni a díszletről vagy megöregedni és nyugdíjba menni. Mert akkor baj van. Nem a kiadókat és a színházi vezetőket – akik persze nem ekho-s módon kapják a fizetésüket – próbálják rákényszeríteni arra, hogy adjanak normális bért, normálisan elszámolva, hanem a könnyebb ellenállás felé fordulva, saját maguk, saját magunk kifosztását követeljük.
Ráadásul, nincs szolidaritás, nincs összefogás ott a színészek, itt az újságírók nem mondják azt, amikor valaki bajba kerül, hogy ne hagyjuk, legyen pénz arra az emberre is aki nap mint nap kiáll a színpadra, tollat fog, mikrofonba beszél.
Á dehogy. Kuss van, ami a diktatúrácska táptalaja.
Pedig ott billegünk a díszlet szélén valamennyien – tudjuk, hogy időnként egyikünk, másikunk lezuhan – de próbáljuk azt remélni, ez nem mi leszünk most éppen. Gyáva népnek nincs hazája, szokták mondani. Hát lustának, pipogyának sem.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. július 8-i adásában hangzott el.