Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Lennél-e főstrázsamester? – Szénási Sándor jegyzete
7/08/2024 18:03
| Szerző: Szénási Sándor
| Szerkesztő: Ivánkai Márk
Lássuk be, a mi háborús szerepléseink sosem jelentették sem a hadművészet csúcsát, de még azt sem, hogy armadáink valaha is képesek lettek volna a már fent említett haza idegen megszállásának megakadályozására. Ergo abból, hogy valaki magyar százados, vagy törzszászlós, ugyan miként keletkezhet olyasfajta érzéki öröm, amivel egy angol, vagy török a bakancsszíját legényesen meghúzza? Valljuk be, sehogy.
Egy társadalom bizonyos körülmények között erősen emlékeztethet egy laktanyára, a benne levők pedig szolgálatban álló hivatásos, vagy tartalékos állományba sorolt katonaságra, és ha ez még nincs is teljesen így, az érzés, hogy milyen lenne, ha már így lenne, felkelthető.
A kormány júniusban hozta meg azt a jogszabályt, hogy pénzadományért vagy egyéb hazafias cselekedetért katonai rangfokozatot lehet szerezni. Ez nagyon nagy ajándék, mert mire a dolgok oda jutnak, hogy az a bizonyos laktanya-érzés fizikai testet is ölt, nem mindegy, hogy az ember ezt sima bakaként vagy parolival éli-e meg. Világos: az egyik töltényhüvelyt lapátol, a másik lapátoltat, az egyik tiszti csicska, a másik csicskatulajdonos, az egyik lövészárok-töltelék, a másik meg, mire az árok már konkrétan hullahalmokat rejt, már rég a fronton túl jár, az osztrák Haag-nál, nem messze Steyr-től.
Éppen ezért meglepő, hogy a magyar lakosság furcsa, mondhatni pimasz érdektelenséget árul el a kormányzati nagylelkűség eme megnyilvánulásával kapcsolatban, miközben tudja, hogy a befizetett pénzéből Leopard 2A7 tankok, KC-390 es szállító repülők, és NASAMS közepes hatótávolságú rakétarendszerek lesznek a haza javára. Magyarán a kutya nem veszi a rangokat és címeket, bár talán erről nem is a publikum tehet, hanem maga a hadsereg.
Lássuk be, a mi háborús szerepléseink sosem jelentették sem a hadművészet csúcsát, de még azt sem, hogy armadáink valaha is képesek lettek volna a már fent említett haza idegen megszállásának megakadályozására. Ergo abból, hogy valaki magyar százados, vagy törzszászlós, ugyan miként keletkezhet olyasfajta érzéki öröm, amivel egy angol, vagy török a bakancsszíját legényesen meghúzza? Valljuk be, sehogy.
Innentől kétfelé ágaznak utak. Lehet a homályba tűnt régi dicsőség nyomába eredve valaha volt rangokat árulni például, kezdve mindjárt a pajtás-nál. A XVIII. században a pajtások hárman alkották a legkisebb katonai közösséget, egy öreg katona és két újonc, együtt főztek-laktak. Ha ez kevés, mehetünk feljebb is, ahogy a vevő parancsolja, van itt a Monarchiából hadapród, számvevő altiszt (a közbeszerzések ura, nem akárki!), alhangyának becézett alhadnagyság, esetleg még korábbról viceóbester, brigadéros, generális főstrázsamester, egyebek. Régi stílusú mundér, paroli, német vezényleti könyv. Kis felárral.
Vagy itt van a másik lehetőség: idegen tollak, de győztes tollak. A mi legyőzőink tollai, de ahogy látom, a magyar csak az erőhöz húz, önérzete nincsen neki egyáltalán. Ezért javasolnám a török beglerbég, vagy bejler-bej rangokat, esetleg a janicsár agát, aki elrabolt magyar gyerekekből is remek katonát faragott, és a kapudán-pasát. Nem tudom, mi az, de tekintélyesen hangzik. A mladsij-szerzsant, a kisőrmester, már nem annyira, viszont milyen ismerős, nemde? Akárcsak a jefrejtor, az őrvezető, a palkovnyik, tehát a parancsnok, és a KGB major, ma már FSZB őrnagy.
Csupa húzós ötlet itt a XXI. század húszas éveiben. Csak hát persze kár, hogy ezek nem igazi rangok, csak játszásiból lehet megvenni őket, hiába rakjuk fel a megfelelő csillagokat, a szembejövő idegen katona csak rövidet kacag a gyorsan megeresztett rövid sorozat előtt. Ennyi volt az uraság, nem nagy üzlet.
Nem csoda, ha inkább pálinkára költünk, ami a legénységi hálóban a kályha mellett kijáró tégla mögötti lyukban jól eldugható.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. augusztus 7-i adásában hangzott el.
