Európa és én – Selmeci János jegyzete
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Alkotmányos demagógia – Hardy Mihály jegyzete
Unalomig ismétlik: "no war, no gender, no migration." Faék egyszerűségű rémisztgetés, de a jelek szerint bizonyos emberekre mégis hatása van. Különösen most, a választási kampányban pörgetik ezerrel. Akármennyibe is kerül, pénz nem számít. Dől a kormányzati megrendelés a Facebook-os és Youtube-os Fidesz-kampányvideók sugárzásáért.
A nagy pénztárca – Rózsa Péter jegyzete
Az egyik legnagyobb hiba, hogy az elmúlt húsz évben a kormányok mindegyike szinte kizárólag az anyagi előnyök szempontjából értelmezte az európai uniós tagságot. Ezt a Fidesz-kormány azzal fejelte meg, hogy végtelenül lebutított, primitív kommunikációval rohanta le a lakosságot, ennek következtében jelentős tömegek számára az EU nem jelent mást, mint egy nagy pénztárcát, s ezzel egyidőben Magyarország ellenségét.
Magyar Péter megette az ellenzéki tortát – Kárpáti Iván jegyzete
Tömegek akarják leváltani az ellenzéket Orbánnal együtt, kár ezt tagadni. Hogy mennyire lehet közvéleményt szondázni ilyen viharban, az persze más kérdés. Szerencsére két hónap múlva világos számokat kapunk.
Az “ellenségeskedés ördöge” – Dési János jegyzete
Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az “ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
Game over - Józsa Márta jegyzete
Győzelmi jelentés következik. Magyarország, vagy a kormánya, vagy leginkább a miniszterelnök személyesen legyőzte a szegénységet.
Cifraszűr és alibibeszédek – Neuman Gábor jegyzete
Véletlenül a köztévé egyik csatornáját néztem, elbambultam. A Hungarikum Díjátadó Gála ment, Navracsics Tibor állt a színpadon. Olyan volt az egész, mintha a '70-es évek valamelyik május elsejéjén ünnepi beszédet mondott volna Korom elvtárs, vagy Berecz elvtárs...
Szegény éhes magyar választó lakomája
És akkor jött Magyar Péter, aki eddig nem volt rajta az étlapon, bár nem tűnik tökéletesen finomnak, és félelmetesen hasonlít is az egyik korábbi főételre, de a reménytelenül éhes ellenzéki választóknak, akikkel már tényleg minden rosszat megetettek, most reményt ad arra, hogy legalább egy kicsit jól lehet lakni.
Lenin, dekára – Szénási Sándor jegyzete
25/01/2024 18:01
| Szerző: Szénási Sándor
Lenin újra él. Orosz katonák szovjet zászlókkal vonulnak az ukrán frontra, és az ukránok minél több Lenin-szobrot dobnak szemétre, az orosz nacionalizmus a hanyatt fekvő bronzokat annál inkább ideológiai örökségének érzi.
A Szovjetunió azonban az ismeretes módon megbukott, a koporsóból sugárzó fény addigra régen kialudt, és „vonultán az árnak” – hogy Esterházyt idézzük –, a posztszovjet embereknek el kellett dönteniük, mi lesz a hűlt testtel. Eleinte persze a temetéspártiak voltak többségben, arányosan azzal a hittel, hogy a múlt tényleg múlt, és a jövőnek nincs köze halottakhoz.
A feltámadó szovjet nosztalgia közben jött-ment, a jelcini kaotikus, oligarchisztikus időkben például nyilván jött, de még 2005-ben, a Leveda Center felmérése szerint is az oroszok 51%-a támogatta Lenin eltemetését, 40%-a ellenezte. Az előbbiek aránya 2017-ben 63%- nőtt, ám az idők akkorra már változtak, értsd, Lenin használati értéke komolyan megugrott, főleg a Krím megszállása idején és után, amikor Putyinnak a kommunisták támogatására is szüksége volt. Putyin ez idő tájt ragadtatta magát a nemzetegyesítő megértő szavaira: „Sok ember a saját sorsát Lenin nevével asszociálja, számukra tehát Lenin eltemetése azt jelentené, hogy hamis értékeket imádtak, hamis célokat tűztek maguk elé, és hogy az egész életük hiábavaló volt.”
Az volt, de Putyin azt sejtette, utólag értelemmel tölti fel.
És Lenin újra él. Orosz katonák szovjet zászlókkal vonulnak az ukrán frontra, és az ukránok minél több Lenin-szobrot dobnak szemétre, az orosz nacionalizmus a hanyatt fekvő bronzokat annál inkább ideológiai örökségének érzi. Lenin ma már az orosz birodalom atyjaként fekszik márványágyán, hogy ő azt Szovjetuniónak hívtak, mellékszál, korhoz kötött nyelvi lenyomat.
Még 2007-ben, az Egységes Oroszország (Putyin pártja) két képviselője, Vlagyimir Megyinszkij és Robert Slegel ezt írta: „Lenin különösen ellentmondásos politikai figura, és hazánk fővárosának szívében, egy nekropoliszban tudni őt, rendkívül abszurd. Ez egy nevetséges pogány-nekrofil misszió. Ráadásul Lenin teste már sehol sincs: a szakértők tudják, hogy a testnek csupán tíz százaléka valódi, minden mást már régen eltávolítottak, és pótoltak.”
A képviselők azóta Putyin-kritikusok, a pogány-nekrofil üzlet változatlanul folyik, és – mint látjuk – ehhez tíz százaléknyi Lenin is pont elegendő. A jövő a halottaké.
Szénási Sándor jegyzete a 2024. január 25-i Esti gyorsban hangzott el.
Címlapi fotó: Az utolsó magyarországi Lenin-szobor felállítása 1983-ban Leninvárosban.
