Orbán lemond - Rózsa Péter jegyzete
Az Európai Unió, a NATO perifériájára kerülve, Magyarország Orbán nemkormányzása jóvoltából kötélen ingadozik a kiesés határán.
A hang - Szénási Sándor jegyzete
Amerika hangja ismét megszólal. Pontosabban az Amerika Hangja szólal meg, a nemzetközi rádió, amelyet a Trump adminisztráció felfüggesztett, ám most egy szövetségi bíró elrendelte az újraindítását.
A kicsinyes hatalomgyakorlás iskolapéldája - Kárpáti Iván jegyzete
Először jelzik, hogy hibáztál, persze csak finoman, egy fegyelmi eljárással, amely végül még büntetéssel sem jár. Aztán elkezdődik a valódi folyamat: eltűnsz a kirakatból, megszűnnek a szerepléseid, egyre kényelmetlenebb helyzetekbe kerülsz, végül pedig ott találod magad egy olyan pozícióban, amelyről mindenki tudja, hogy száműzetés. Sunyi, adminisztratív eszközökkel dolgoztak, addig szívatták, amíg magadtól felmondott.
Kohn, Grün és Orbán - Dési János jegyzete
Orbánnak és hazugsággyáros kis csapatának, oroszostúl, KGB-stűl, cselédsajtóstúl már csak a háborús riogatás és a fenyegetés maradt. Persze azt ne felejtsük el, március 15-én Budapesten vagy háromszor annyival többen voltak kiváncsiak a valóságra, mint a hazugságra.
Kilakoltatási történet – Józsa Márta jegyzete
Az Útszélen szerkesztő-műsorvezetője ezúttal a Nemzeti Együttcinizmus Rendszeréről és előzményeiről írt, személyes élmények alapján.
Erőpróba – Kárpáti Iván jegyzete
Március 15-én valójában nem a beszédek lesznek a legfontosabbak … – a Hetes Stúdió műsorvezetőjének gondolatai az idei március 15-e tétjéről, dilemmáiról.
Mi a fenéről is beszélünk? - Selmeci János jegyzete a túlélési gyakorlathoz
Minden félévben megírom azt a jegyzetet, amiben azt kérem Önöktől, hogy támogassák a Klubrádió fennmaradását. Ez most itt az a jegyzet, és most abban az alig pislákoló reményben kérem a támogatásukat, hogy valami talán változni fog, és mi magyarok így együtt meg tudunk haladni dolgokat, találni konszenzusokat, kötni szövetségeseket azért, hogy egy egészségesebb, boldogabb hely legyen a hazánk, és rendezzük végre közös dolgainkat, vagy legalább beszéljünk itt a Klubrádióban is sokkal többet arról, ami tényleg fontos.
Kamu a köbön: kampányolás Kijevben - Hardy Mihály jegyzete
A magyar fél nem sokat tett azért, hogy a Barátság kőolajvezeték és az ukrán-magyar barátság helyreálljon. Éppen az ellenkezőjét teszi. Emiatt aztán előre borítékolható, hogy a Digitális Polgári Körökben is aktívan kampányoló Czepek államtitkár üres kézzel, de számtalan, az ukránokkal szemben ellenséges video posztolása után tér majd vissza a magyar fővárosba.
Gábor György: Korunk reálpolitikájának magyar géniuszai
22/08/2023 08:28
| Szerző: Gábor György
És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában önfeledt boldogsággal ölelte keblére "Magyarország barátjaként" azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt?
„150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. Szégyen!” – hirdette a Momentum molinója a Várhegy-alagút felett. Erre aztán Ungár Péter, az LMP társelnöke szirti sasként csapott le, s szólt: „az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig ottomán megszállás alatt éltünk, olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti”, s még hozzátette: „Törökország egy rettentő fontos ország, a NATO-ban szövetségesünk. Mindenki folytat magas szintű diplomácia kapcsolatokat Törökországgal.”
Becsületemre mondom, nagyon szeretném szeretni az ellenzéki pártokat, de még mennyire! Próbálkozom is doszt, de valahogy, s valamiért akadozik minden.
A Momentum – azon túl, hogy a molinóján szóba hozott nevet sem sikerült helyesen leírnia – kínos csacsiságot hord össze, amire nem is érdemes szót vesztegetni: ha a Momentum elvárása helyénvaló lenne, akkor alig akadna olyan európai államfő, aki minden további nélkül egy másik európai állam vendége lehetne. Erdoğannal nem az a baj, hogy a törökök a XVI-XVII. században megszállták Magyarországot, ebben Ungárnak kétségtelenül igaza van. Ugyanakkor Ungár argumentuma, amely szerint Törökország fontos partner, hisz ez a reálpolitika lényege, szintén súlyosan téves érv, amúgy a politikai dilettantizmus és felkészületlenség biztos jele. Ungár ugyanis nincs tisztában a politikai szimbólumoknak olykor még a politikai praxisnál is súlyosabb jelentésével. Esetünkben azzal, hogy a mai Törökországban élő keresztényeket napi szinten éri súlyosabbnál súlyosabb vallási diszkrimináció, hogy a keresztény emlékműveket – sokszor személyesen Erdoğan rendeletére – tevékenyen és szorgosan pusztítják vagy alakítják át, hogy keresztény ember csak igen nehezen helyezkedhet el állami szférában, hogy a protestáns felekezeteket nem ismerik el vallási közösségeknek, s a híveket üldözik, hogy a muszlim államra súlyos veszélyt jelentő politikai ellenséget a keresztényekben vélik felismerni és így tovább.
Vagyis a legfőbb gond az, hogy miközben a magyar kormány önmagát a világ üldözött keresztényeinek legfőbb védelmezőjeként, Magyarországot a keresztény Európa utolsó védőbástyájaként, s a keresztény értékek leghűségesebb beteljesítőjeként propagálja, aközben a „keresztény” hatalom „Magyarország barátjaként” látja vendégül a keresztényüldöző, iszlamista török elnököt, s teszi mindezt augusztus 20-án, a keresztény magyar államiság emlékezetének napján, a nyugati (keresztény) szövetségeseink közül csak egy-két bukott politikust meghívva, s a miniszterelnöki erkélyt egy sor muszlim diktátorral és néhány köztörvényes-gyanússal (a hazai vendéglátókon kívüli köztörvényes-gyanúsokra gondolok) telepakolva. Ha Ungár Péter képtelen felismerni a fideszes ideológiának és csúcsra járatott propagandának, illetve a 20-án megesett gyalázatos valóságnak (amikor még az is megtörténhetett, hogy külföldi testőrök vertek magyar állampolgárt, mert az illető Budapest kellős közepén, a nemzeti ünnep napján élni kívánt a véleményszabadság alkotmányos jogával), a miniszterelnök totális cinizmusának és az egész országot veszélyeztető politikai döntés(ek)nek az üvöltő ellentmondását, akkor tényleg jobban teszi, önmagával is, meg az országgal is, ha mielőbb elballag a politikusi pályáról. Persze kart karba öltve a Momentum jelenlegi vezetésével.
És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában (apropos: megszámolták-e már, hogy vajon megmaradt minden ezüst eszcájg?) önfeledt boldogsággal ölelte keblére „Magyarország barátjaként” azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt (őket bezzeg ásó, kapa sem választja el egymástól), s aki épp ezekben a hetekben a Hegyi-Karabah mintegy 120.000 örmény lakóját fenyegeti humanitárius katasztrófával, vagy ahogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze fogalmazott: népirtással. Ugyanis, ha a Momentum, ha Ungár Péter, s ha a magyar politikai géniusz a luxusjacht útvonala mellett követné a nemzetközi történéseket is, olvashatná, hogy „Magyarország barátja” a 2020-as tűzszünetet követően kijelölt korridort (Laçıni-folyosó) blokád alá vette, s így sem élelmiszer, sem gyógyszer, sem üzemanyag, de még csak áram sem jut el az itt lakó keresztény örményekhez. „A kiéheztetés fegyvertelen háborús stratégiájaként” emlegetett azeri blokád mielőbbi megszüntetése elementáris kötelesség, amit Aliyev egy atlétikai stadion dísztribünjén elidőzve, avagy egy tűzijátéktól fényeskedő miniszterelnöki erkély mellvédjének könnyed lazasággal nekitámaszkodva aligha fog levezényelni, kiváltképp akkor, amikor a korridor zavartalan felhasználásáért Magyarország másik, mintegy másfél évszázados nagy barátja, Oroszország vállalta a felelősséget, csakhogy Oroszországnak ezekben a hónapokban egyéb halaszthatatlan békemissziós tevékenysége miatt jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy hány örmény keresztény lakos fog éhen halni, vagy gyógyszerek hiányában súlyos-életveszélyes állapotba kerülni.
Szóval a Momentum is írhatott volna érvényesebb molinót, s Ungár Péter is helyesebben mérhette volna fel a reálpolitika és a politikai bűnözés és útonállás közötti különbséget.
De egyik sem tette meg.
Esetleg jövő év augusztus 20-án, amikor talán már Putyin arca is ott csillog majd a tűzijáték fényétől ragyogó erkélyen.
Mert hisz éljen és virágozzék a reálpolitika!
