Balásy Gyula drága könnyei - Kárpáti Iván jegyzete
A legfontosabb kérdés, amit nem tettek fel neki: az a közel százmilliárd forint osztalék, amit az elmúlt években kivett ezekből a cégekből, az tényleg az övé lett? Komolyan elvárják, hogy ezt elhiggyük? Hogy egy ilyen rendszerben, ahol minden szál egy központba futott össze, valaki ennyi pénzt "csak úgy" megtarthatott?
Az Index visszafizeti - Dési János jegyzete
Miközben akik csinálják, tudják, hogy hazudnak. Ha nem tudják, akkor meg annyira, de annyira hülyék, hogy nem szabad őket felügyelet nélkül az utcára engedni, mert még villamos alá esnek.
Erős hátszél – Hardy Mihály jegyzete
A feltételek kedvezőek Magyar Péter és a leendő kormánya számára, itthon is és külföldön is, elsősorban az Európai Unió központjában valós támogatásra számíthat. Ígéretes, ahogy nagyon gyorsan reagált a NER-es vagyonkimentési kísérletek hírére. Ahhoz, hogy meg tudja őrizni hitelességét, fontos, hogy gyorsan fordítson azon az elmúlt 16 évben tapasztalható trenden is, hogy nem azokat ültették a vádlottak padjára, akik erre igazán rászolgáltak.
Az oroszok már nincsenek a spájzban - Rózsa Péter jegyzete
Talán egyszer azt is megtudjuk, Orbán és Szíjjártó végül is milyen ellenszolgáltatást kapott az orosz felebarátoktól.
A példa - Szénási Sándor jegyzete
Gondoljuk meg, nagyhatalmú, nemzetközi háttérrel rendelkező, óriási pénzekkel dolgozó emberekről van szó, mégis szinte szó nélkül tűrték el egy kis ország felfuvalkodott pénzügyi zsarnokát.
Orbán semmit nem tanult - Kárpáti Iván jegyzete
Április 12-én milliók mondtak nemet. Nem finoman, nem árnyaltan, hanem egyértelműen: nem kérnek abból a világból, ahol a hazaszeretet párttagsághoz van kötve. Ez nem csak egy sima választási vereség volt. Ez egy értelmezés veresége is volt. Annak a gondolatnak a veresége, hogy a nemzet egy politikai oldal tulajdona lehet.
Mészáros, Andika és a nyolcas kulcs – Dési János jegyzete
E módon aztán hamar összejön az a 60 ezer dolgozó, akiről most a mi gázszerelőnk levelezésbe kezd az új miniszterelnökkel. Hatvanezer, de azért piaci alapon csak te lennél, meg Andika, aki a nyolcas kulcsot adogatná.
Adatszabadság – Józsa Márta jegyzete
A szabadságunk bizony az átlátható adatkezelésen, és az érdemi adatnyilvánosságon is múlik majd – írja Józsa Márta jegyzetében a koronavírus- és a HIV-statisztikák hiányára is alapozva.
Gábor György: Korunk reálpolitikájának magyar géniuszai
22/08/2023 08:28
| Szerző: Gábor György
És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában önfeledt boldogsággal ölelte keblére "Magyarország barátjaként" azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt?
„150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. Szégyen!” – hirdette a Momentum molinója a Várhegy-alagút felett. Erre aztán Ungár Péter, az LMP társelnöke szirti sasként csapott le, s szólt: „az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig ottomán megszállás alatt éltünk, olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti”, s még hozzátette: „Törökország egy rettentő fontos ország, a NATO-ban szövetségesünk. Mindenki folytat magas szintű diplomácia kapcsolatokat Törökországgal.”
Becsületemre mondom, nagyon szeretném szeretni az ellenzéki pártokat, de még mennyire! Próbálkozom is doszt, de valahogy, s valamiért akadozik minden.
A Momentum – azon túl, hogy a molinóján szóba hozott nevet sem sikerült helyesen leírnia – kínos csacsiságot hord össze, amire nem is érdemes szót vesztegetni: ha a Momentum elvárása helyénvaló lenne, akkor alig akadna olyan európai államfő, aki minden további nélkül egy másik európai állam vendége lehetne. Erdoğannal nem az a baj, hogy a törökök a XVI-XVII. században megszállták Magyarországot, ebben Ungárnak kétségtelenül igaza van. Ugyanakkor Ungár argumentuma, amely szerint Törökország fontos partner, hisz ez a reálpolitika lényege, szintén súlyosan téves érv, amúgy a politikai dilettantizmus és felkészületlenség biztos jele. Ungár ugyanis nincs tisztában a politikai szimbólumoknak olykor még a politikai praxisnál is súlyosabb jelentésével. Esetünkben azzal, hogy a mai Törökországban élő keresztényeket napi szinten éri súlyosabbnál súlyosabb vallási diszkrimináció, hogy a keresztény emlékműveket – sokszor személyesen Erdoğan rendeletére – tevékenyen és szorgosan pusztítják vagy alakítják át, hogy keresztény ember csak igen nehezen helyezkedhet el állami szférában, hogy a protestáns felekezeteket nem ismerik el vallási közösségeknek, s a híveket üldözik, hogy a muszlim államra súlyos veszélyt jelentő politikai ellenséget a keresztényekben vélik felismerni és így tovább.
Vagyis a legfőbb gond az, hogy miközben a magyar kormány önmagát a világ üldözött keresztényeinek legfőbb védelmezőjeként, Magyarországot a keresztény Európa utolsó védőbástyájaként, s a keresztény értékek leghűségesebb beteljesítőjeként propagálja, aközben a „keresztény” hatalom „Magyarország barátjaként” látja vendégül a keresztényüldöző, iszlamista török elnököt, s teszi mindezt augusztus 20-án, a keresztény magyar államiság emlékezetének napján, a nyugati (keresztény) szövetségeseink közül csak egy-két bukott politikust meghívva, s a miniszterelnöki erkélyt egy sor muszlim diktátorral és néhány köztörvényes-gyanússal (a hazai vendéglátókon kívüli köztörvényes-gyanúsokra gondolok) telepakolva. Ha Ungár Péter képtelen felismerni a fideszes ideológiának és csúcsra járatott propagandának, illetve a 20-án megesett gyalázatos valóságnak (amikor még az is megtörténhetett, hogy külföldi testőrök vertek magyar állampolgárt, mert az illető Budapest kellős közepén, a nemzeti ünnep napján élni kívánt a véleményszabadság alkotmányos jogával), a miniszterelnök totális cinizmusának és az egész országot veszélyeztető politikai döntés(ek)nek az üvöltő ellentmondását, akkor tényleg jobban teszi, önmagával is, meg az országgal is, ha mielőbb elballag a politikusi pályáról. Persze kart karba öltve a Momentum jelenlegi vezetésével.
És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában (apropos: megszámolták-e már, hogy vajon megmaradt minden ezüst eszcájg?) önfeledt boldogsággal ölelte keblére „Magyarország barátjaként” azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt (őket bezzeg ásó, kapa sem választja el egymástól), s aki épp ezekben a hetekben a Hegyi-Karabah mintegy 120.000 örmény lakóját fenyegeti humanitárius katasztrófával, vagy ahogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze fogalmazott: népirtással. Ugyanis, ha a Momentum, ha Ungár Péter, s ha a magyar politikai géniusz a luxusjacht útvonala mellett követné a nemzetközi történéseket is, olvashatná, hogy „Magyarország barátja” a 2020-as tűzszünetet követően kijelölt korridort (Laçıni-folyosó) blokád alá vette, s így sem élelmiszer, sem gyógyszer, sem üzemanyag, de még csak áram sem jut el az itt lakó keresztény örményekhez. „A kiéheztetés fegyvertelen háborús stratégiájaként” emlegetett azeri blokád mielőbbi megszüntetése elementáris kötelesség, amit Aliyev egy atlétikai stadion dísztribünjén elidőzve, avagy egy tűzijátéktól fényeskedő miniszterelnöki erkély mellvédjének könnyed lazasággal nekitámaszkodva aligha fog levezényelni, kiváltképp akkor, amikor a korridor zavartalan felhasználásáért Magyarország másik, mintegy másfél évszázados nagy barátja, Oroszország vállalta a felelősséget, csakhogy Oroszországnak ezekben a hónapokban egyéb halaszthatatlan békemissziós tevékenysége miatt jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy hány örmény keresztény lakos fog éhen halni, vagy gyógyszerek hiányában súlyos-életveszélyes állapotba kerülni.
Szóval a Momentum is írhatott volna érvényesebb molinót, s Ungár Péter is helyesebben mérhette volna fel a reálpolitika és a politikai bűnözés és útonállás közötti különbséget.
De egyik sem tette meg.
Esetleg jövő év augusztus 20-án, amikor talán már Putyin arca is ott csillog majd a tűzijáték fényétől ragyogó erkélyen.
Mert hisz éljen és virágozzék a reálpolitika!
