Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
Gábor György: Korunk reálpolitikájának magyar géniuszai
22/08/2023 08:28
| Szerző: Gábor György
És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában önfeledt boldogsággal ölelte keblére "Magyarország barátjaként" azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt?
„150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. Szégyen!” – hirdette a Momentum molinója a Várhegy-alagút felett. Erre aztán Ungár Péter, az LMP társelnöke szirti sasként csapott le, s szólt: „az, hogy a Momentum Mozgalom szerint nem szabad augusztus 20-án fogadni Törökország frissen megválasztott elnökét, mert 150 évig ottomán megszállás alatt éltünk, olyan blődség, amely az egész ellenzéki politika hitelét veszélyezteti”, s még hozzátette: „Törökország egy rettentő fontos ország, a NATO-ban szövetségesünk. Mindenki folytat magas szintű diplomácia kapcsolatokat Törökországgal.”
Becsületemre mondom, nagyon szeretném szeretni az ellenzéki pártokat, de még mennyire! Próbálkozom is doszt, de valahogy, s valamiért akadozik minden.
A Momentum – azon túl, hogy a molinóján szóba hozott nevet sem sikerült helyesen leírnia – kínos csacsiságot hord össze, amire nem is érdemes szót vesztegetni: ha a Momentum elvárása helyénvaló lenne, akkor alig akadna olyan európai államfő, aki minden további nélkül egy másik európai állam vendége lehetne. Erdoğannal nem az a baj, hogy a törökök a XVI-XVII. században megszállták Magyarországot, ebben Ungárnak kétségtelenül igaza van. Ugyanakkor Ungár argumentuma, amely szerint Törökország fontos partner, hisz ez a reálpolitika lényege, szintén súlyosan téves érv, amúgy a politikai dilettantizmus és felkészületlenség biztos jele. Ungár ugyanis nincs tisztában a politikai szimbólumoknak olykor még a politikai praxisnál is súlyosabb jelentésével. Esetünkben azzal, hogy a mai Törökországban élő keresztényeket napi szinten éri súlyosabbnál súlyosabb vallási diszkrimináció, hogy a keresztény emlékműveket – sokszor személyesen Erdoğan rendeletére – tevékenyen és szorgosan pusztítják vagy alakítják át, hogy keresztény ember csak igen nehezen helyezkedhet el állami szférában, hogy a protestáns felekezeteket nem ismerik el vallási közösségeknek, s a híveket üldözik, hogy a muszlim államra súlyos veszélyt jelentő politikai ellenséget a keresztényekben vélik felismerni és így tovább.
Vagyis a legfőbb gond az, hogy miközben a magyar kormány önmagát a világ üldözött keresztényeinek legfőbb védelmezőjeként, Magyarországot a keresztény Európa utolsó védőbástyájaként, s a keresztény értékek leghűségesebb beteljesítőjeként propagálja, aközben a „keresztény” hatalom „Magyarország barátjaként” látja vendégül a keresztényüldöző, iszlamista török elnököt, s teszi mindezt augusztus 20-án, a keresztény magyar államiság emlékezetének napján, a nyugati (keresztény) szövetségeseink közül csak egy-két bukott politikust meghívva, s a miniszterelnöki erkélyt egy sor muszlim diktátorral és néhány köztörvényes-gyanússal (a hazai vendéglátókon kívüli köztörvényes-gyanúsokra gondolok) telepakolva. Ha Ungár Péter képtelen felismerni a fideszes ideológiának és csúcsra járatott propagandának, illetve a 20-án megesett gyalázatos valóságnak (amikor még az is megtörténhetett, hogy külföldi testőrök vertek magyar állampolgárt, mert az illető Budapest kellős közepén, a nemzeti ünnep napján élni kívánt a véleményszabadság alkotmányos jogával), a miniszterelnök totális cinizmusának és az egész országot veszélyeztető politikai döntés(ek)nek az üvöltő ellentmondását, akkor tényleg jobban teszi, önmagával is, meg az országgal is, ha mielőbb elballag a politikusi pályáról. Persze kart karba öltve a Momentum jelenlegi vezetésével.
És vajon a Momentum vagy Ungár Péter arról miért nem szólt egy szót sem, hogy az ország vezetése a nagyszerű vendégsereg sorában (apropos: megszámolták-e már, hogy vajon megmaradt minden ezüst eszcájg?) önfeledt boldogsággal ölelte keblére „Magyarország barátjaként” azt az Aliyevet, Azerbajdzsán elnökét, akihez hosszú évek óta egy keresztény vértől csöpögő legendás balta fűzi ellenállhatatlanul a magyar miniszterelnököt (őket bezzeg ásó, kapa sem választja el egymástól), s aki épp ezekben a hetekben a Hegyi-Karabah mintegy 120.000 örmény lakóját fenyegeti humanitárius katasztrófával, vagy ahogy a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze fogalmazott: népirtással. Ugyanis, ha a Momentum, ha Ungár Péter, s ha a magyar politikai géniusz a luxusjacht útvonala mellett követné a nemzetközi történéseket is, olvashatná, hogy „Magyarország barátja” a 2020-as tűzszünetet követően kijelölt korridort (Laçıni-folyosó) blokád alá vette, s így sem élelmiszer, sem gyógyszer, sem üzemanyag, de még csak áram sem jut el az itt lakó keresztény örményekhez. „A kiéheztetés fegyvertelen háborús stratégiájaként” emlegetett azeri blokád mielőbbi megszüntetése elementáris kötelesség, amit Aliyev egy atlétikai stadion dísztribünjén elidőzve, avagy egy tűzijátéktól fényeskedő miniszterelnöki erkély mellvédjének könnyed lazasággal nekitámaszkodva aligha fog levezényelni, kiváltképp akkor, amikor a korridor zavartalan felhasználásáért Magyarország másik, mintegy másfél évszázados nagy barátja, Oroszország vállalta a felelősséget, csakhogy Oroszországnak ezekben a hónapokban egyéb halaszthatatlan békemissziós tevékenysége miatt jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy hány örmény keresztény lakos fog éhen halni, vagy gyógyszerek hiányában súlyos-életveszélyes állapotba kerülni.
Szóval a Momentum is írhatott volna érvényesebb molinót, s Ungár Péter is helyesebben mérhette volna fel a reálpolitika és a politikai bűnözés és útonállás közötti különbséget.
De egyik sem tette meg.
Esetleg jövő év augusztus 20-án, amikor talán már Putyin arca is ott csillog majd a tűzijáték fényétől ragyogó erkélyen.
Mert hisz éljen és virágozzék a reálpolitika!
