Idegenben otthon - Szénási Sándor jegyzete

Nádas Péter, akinek 240 dobozból álló archívumát a jelenlétében avatták fel Berlinben, azt mondta, hogy három-négy rezsimet megélt Magyarországon, de egyik sem érdeklődött a munkája iránt. Ennek egyébként örül, tette hozzá, bár nem fejtette ki, miért. De érteni azért lehet. Amikor Krasznahorkai megkapta a Nobel-díjat, hazája miniszterelnöke,  mielőtt ténylegesen gratulált volna a díjazottnak, megjegyezte, hogy az író nem tartozik a Fidesz szavazói magjához. Csak hogy tudjuk, hol a helye. Ugyanő Esterházy halála után levelet írt a családnak, de nyilvánosan nem szólalt meg. E.P. egy írásában ugyanis megsértette azzal, hogy közölte: ahogy O.V. beszél, tudniillik „csurkásan”, úgy európai ember nem beszélhet. 

Mindkét esetben sima bunkóságról kell megemlékeznünk, de ennél még rosszabb a politikai elit érdektelensége, ami alatt nem személyes lelkesedést várunk el a magyar irodalom iránt, hiszen ki a fenét izgat, hogy mondjuk Németh Szilárd egyáltalán tud - e olvasni, hanem, Adyval szólva, az aranyról beszélünk, amin ők ülnek. A Faludy-hagyatékot például az özvegy elárvereztette, mert az állam nem adott pénzt emlékmúzeumra. A tárgyakat, kéziratokat egy ideig egy, a Faludy-alapítvány 12 milliójából felújított ferencvárosi helyiségben tárolta, de aztán már nem tudta fizetni a rezsit, és a bérleti díjat. 

De persze mégsem csak a pénzről van szó. Sőt, nem is elsősorban arról.

 

A rezsimek, amelyeket Nádas összeszámolt, nem mindig érdektelenek ugyanis, csak akkor, ha egy íróból nincs hasznuk. Más esetben az irodalmat, az írókat, tágabban a művészetet, de a tudományt is szeretik politikai térben tudni, ami elhallgatással történő gyilkolást is, de megrontó kisajátítást is jelent, mikor mit, tisztelet persze a kivételnek. A politika birtokló természetét ugyanis errefelé semmi sem korlátozza, az ízlés a legkevésbé, a jelen uralása alap, a legkisebb ürgelyukig bezárólag. 

Az alkotónak meg épp ebben a jelenben kellene boldogulnia, ebből aztán mindenféle stratégiák következnek, amelyekre most nem térnénk ki. A lényeg: aki megél a piacon, lesöpörheti a politika matató kezeit, aki nem él meg, de dacos, az is, ám vannak, akik elfogadnának egy ösztöndíjat, fordítási támogatást, ezt-azt, amiért persze majd kérnek valamit, de hát az majd holnap lesz probléma, már akinek probléma egyáltalán az illető hatalom természete.

De hát mindebből miért következik a Kertész, Esterházy, Konrád, Nádas, Krasznahorkai-hagyaték eltávoztatása külföldre? 

Ahol a politika mindent felzabál, ott nincs független intézmény. Ahol nincs függetlenség, ott nincs szakmai autonómia, és ahol ez hiányzik, nincs garancia az életművek hiteles, elfogulatlan, vagy legalábbis kevésbé elfogult vizsgálatára. Akik innen kimentették az életük egy részét, nem bíznak a politikában, nem bíznak a politikát megszavazó emberekben, vagyis bennünk, nem bíznak a hol ide, hol oda imbolygó, változékony, de változatlanul idióta rezsimekben, vagyis nem bíznak amúgy szeretett hazájukban.

Ez van, feleim. Üdvözlet Berlinből. Üdvözlet Bécsből.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2025. október 22-ei adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért kérjük, lépjenek át a klubradio.hu-ra.)