Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Gordon István: Választás után – kis lengyel körkép 1.
24/11/2023 13:13
| Szerző: Gordon István
Az elkövetkezendő napokban, hetekben, vagy talán hónapokban rendszertelenül és nem is sorjában jelentkezem az október 15-i lengyel – valamennyi politikai oldal szerint – történelmi jelentőségűnek ítélt választásokkal összefüggő egy-egy érdekes eseménnyel. Arról írok majd, ami éppen a legaktuálisabb, s valamilyen formában elgondolkodtatja a magyar olvasót is.
Megdöbbent a nyolc éve hatalmon lévő kormánypárt, a PiS, amikor a számára vesztes választást követően az új parlament első szavazásait elvesztette. Ez már önmagában is komoly érvágást jelentett Kaczyinskiéknak, hiszen a parlament alsó és felsőházának tisztségviselőit szavazták meg. A házelnököt és helyetteseit, illetve a parlament elnökségét, ahová csak egyetlen párt, az eddigi kormánypárt, képviselői nem jutottak be. Ekkora pofonba immáron nyolc éve nem szaladt bele a Jog és Igazságosság Pártja. Nem csoda, ha közben – igaz, teljesen függetlenül a „benti” eredménytől – a lakosság úgy döntött, hogy a Parlamentet hosszú évek óta körülvevő kordont – mindenféle engedély nélkül – a rendőrség éber figyelme és tétlensége mellett lebontotta.
A történtek valamennyi részlete mindennél többet mond. Mert hiába kérte fel Duda államfő az addigi miniszterelnököt az új kormány megalakítására, szinte az egész ország úgy kezeli a mai ex lex helyzetet, hogy csak idő kérdése és Morawiecki feladja a lehetetlennel való sziszifuszi küzdelmét és helyette Donald Tusk, a tegnapi ellenzék megkérdőjelezhetetlen vezetője foglalja el a kormányfői posztot. Ezt mind Lengyelországban, mind az EU-ban már természetesnek veszik.
A részletekről csupán annyit, hogy Morawiecki, a kormányalakításra frissen felkért személy, mint a rosszlány, mindenhol és mindenkinél bepróbálkozott, hogy a kormányalakításhoz szükséges hiányzó 37 mandátumot akár a föld alól is előkerítse. Mielőtt még nekilátott volna a már csak matematikailag is megoldhatatlan feladatnak, egyik szövetségese, a Kukiz’15 nevű minipárt vezetője jelezte, hogy eddig, immáron nyolc esztendeje a PiS mellett szavazott, ezután más utat választ. Sőt, akadt néhány tősgyökeres PiS-es is, aki a szívét továbbra is a Kaczynski-pártnál hagyja, de szavazatával már mást kíván erősíteni.
Morawiecki mindezek ellenére tovább próbálkozott. Régen túl van már a fasiszta beállítottságú Konfederacja nevű párt visszautasításán. Csak zárójelben, vezetőjük ötpontos, írásban rögzített programja a következő: „Zsidómentes, melegmentes, abortuszmentes, uniómentes és adómentes Lengyelországot akarunk!” Hogy vajon ebből az öt pontból melyiket érezte magáénak a Jog és Igazságosság Pártja, nem firtatnám, egy hamvábaholt kormánynál ennek már úgy sincs jelentősége.
De kik voltak még a kiszemeltek? Három, a választási győztes ellenzéki koalícióhoz tartozó párt. Először a Harmadik Út formációt alkotó két párt elnöke következett, akik világosan megmondták Morawieckinek „csak a holtestünkön át”. A két pártelnökről annyit azért tudni kell, amennyit azért Morawiecki is tudott, s talán ezért fordult hozzájuk. Vagyis: a választás előtt az ellenzék vezetője, Donald Tusk két hatalmas megmozdulást szervezett Varsóban. Az elsőt még a nyáron, amikor félmillióan gyűltek össze, de a két pártelnök ugyan ott volt a rendezvényen és beszédre is felkérték őket, de a nagy tumultusra hivatkozva, nem mentek fel a színpadra. A második rendezvényen a létszám megduplázódott, tehát elérte az egymillió főt, de – tudomásom szerint – a két pártelnök hiányzót jelentett. Hát, innen merítette a jelenlegi ügyvezető kormányfő, hogy árulásra buzdítsa őket. Nem sikerült!
A belpolitikai helyzet – mint Bacsó Péternél egykor a nemzetközi – csak tovább fokozódott, amikor következett a Razem nevű párt megkörnyékezése. Ők az Új Baloldal nevű tömörüléshez tartoznak, és mindenki nagy meglepetésére közölték, hogy bár mindenben támogatják majd a leendő Tusk-kormányt, velük együtt fognak szavazni minden alkalommal, de a kormányba – köszönik – inkább nem lépnének be. Ez persze majd elválik, de az tény, hogy a baloldali párt sem Morawieckiből, sem kormányából, sem pedig pártjából nem kért.
De a kuncsorgásnak ezzel még nincs vége. Morawiecki eredménytelensége után most egyik, ezúttal a gyengébb nemhez tartozó volt minisztere próbálkozik, akinek szent meggyőződése, hogy a Harmadik Út egyik fele mégiscsak hajlandó lenne a PiS-szel együtt kormányozni, ha… De nem volt „ha”, a miniszter asszonyt udvariasan felvilágosították, hogy ne is álmodozzon csacskaságokról.
És, amikor a józan ész már azt diktálná, hogy itt a vége, nincs tovább, akkor a kormányalakítási megbízását mindenáron teljesíteni akaró Morawiecki, kormányfőhöz méltatlan módon újból nekiszaladt és koalíciós tárgyalásra invitálta az Új Baloldal tömörülés – ideológiailag tőle legtávolabb eső – pártjait.
Az Új Baloldal válaszát hivatalosan még nem ismerjük, de pontosan tudjuk, mi lesz. És ezt tudja az exkormányfő is. De mivel már csak napjai maradtak az államfőtől kapott megbízatásából, így – utolsó kétségbeesésében – még egyszer megpróbálkozott a fasiszta párttal és meghívta őket egy „koalíciós egyeztetésre”. A Konfederacja nevű párt vezetősége levélben válaszolt a meghívásra: „Másfélmilliós választótáborunk nevében írásban adjuk át a miniszterelnöknek világos állásfoglalásunkat. Vége a PiS hatalmának. A PiS-nek nincs többsége, hogy kormányt alkothasson.”
A Konfederacja elnöke külön közleményt is kiadott: „Én nem megyek el a találkozóra, hiába is hívott személyesen a miniszterelnök. Kampányom fő gondolata, hogy véget vessünk a PiS hatalmának és azt semmi módon se hosszabbítsuk meg. Azért is választottak meg parlamenti képviselőnek, hogy Morawiecki ne kormányozhasson tovább”.
Folyt. köv.
