Amikor megsajnáltam Orbán Viktort – Selmeci János jegyzete a felelősségről
Egyszer, egy pillanatra megsajnáltam Orbán Viktort. A választás napján történt. Miután a volt miniszterelnök leadta a szavazatát, egy újságíró megkérdezte tőle, megbánt-e valamit az elmúlt tizenhat évből. Ő pedig azt válaszolta: „Köszönöm szépen, jól vagyok.”
Új utakon - Hardy Mihály jegyzete
Csak a rend kedvéért jegyzem meg, mert a politikai emlékezet igen rövid, hogy a német kancellár és a francia elnök az utóbbi években már úgy kerülte Orbán Viktort, mint a leprást.
Még itt van – Szénási Sándor jegyzete
Hogy a letűntnek hitt kor mennyire jelenvaló, azt éppen a rezsim bomlástermékei bizonyítják, konkrétan a szándékos kiszivárogtatások az Orbán papa valóságos bevételeiről, arról, hogy az aranykonvoj elrablására maga Orbán adott utasítást, és jönnek még dolgok, amelyek felméréséhez a legelszabadultabb fantázia is gyerekes képzelgés volt csupán. Száz tonnás Argentinosaurus-ok másznak elő a mocsárból, folyik róluk a bűzös lé.
A szék veszélyben, a lelkiismeret felébredt Sulyokban - Kárpáti Iván jegyzete
Amíg mások közjogi szerepe, függetlensége vagy hitelessége volt terítéken, Sulyok Tamás ritkán hallatta a hangját. Most, hogy a saját tisztsége került politikai vita középpontjába, hirtelen fontos lett a jogállam, a demokrácia és az alkotmányos rend.
Marionettek - Józsa Márta jegyzete
Esetünkben a Sándor-palota erkélyéről, ahonnan úgy, de úgy tud lenézni, hogy pillanatnyi tisztánlátást sem tudunk kiolvasni a tekintetéből. Nem érti, hogy lehet az, hogy jogi háttér ide vagy oda, a közönség bizony nem csak arra szavazott, hogy eddigi gazdájától elszakítva hánykolódjék, hanem arra, hogy eddigi irányítóját követve tűnjön el oda, ahová való.
Daráló – Józsa Márta jegyzete
A frissen ülésező parlament nem módosítja a gyülekezési törvényt. Amelyet elődje a könyvdarálás ihletettségében alkotott. Így az idei Pride-ot jogilag a tavalyi, lényegében minden demokrata által iszonyodva bírált törvényi körülmények között tartják meg. Ha addig nem változik valami. Valahogy ennek a jogszabálynak a módosításakor kifulladt a vehemens rendszerváltó lendület.
Kezdjünk már élni! – Rózsa Péter jegyzete
Tizenhat évnyi rikácsolás, ijesztgetés, ellenségeskedés, háborús és békepropaganda egyszerre – hát ebből tényleg elég volt. … A teljes zűrzavar, elviselhetetlen médiazaj. Most akkor ennek vége lesz? Vagy …?
Egy kritika, egy dicséret és Sulyok Tamás méltósága - Selmeci János jegyzete
A Kárpát-medence külpolitikai géniuszának hála azonban az előző kormánynak még a mindenkinek járó pénzt sem sikerült hazahoznia, cserébe a nagy, hm, semmiért. A Tisza-kormány első időszaka egyébként bizonyára részben arról szól majd, hogy rácsodálkozunk olyan antifideszes jelenségekre, mint az átláthatóbb kommunikáció vagy az, hogy nem lopnak.
Gábor György: Az ötös számú véleményakrobata
14/10/2023 06:57
| Szerző: Gábor György
Az idők és az erkölcstelenségek persze változnak. Ma már szerzőnk igaz Izrael-baráttá metamorfizálódott: a Hamasz hallatán "gyáva, ócska, földalatt bujkáló terrorista patkányok" megdögléséről mereng, s szapora lépteivel Orbán mellé fölzárkózva heroikus bátorsággal szól a "jogos és érthető és helyes izraeli ellencsapásról."
Azzal a graciőz javaslattal szólít meg engem egy általam személyesen nem ismert valaki, aki leginkább arról ismerszik meg, hogy szívritmusát egy afféle pacemakerként a szíve fölött hordott ötös számú párttagkönyv szabályozza, miszerint „Gábor György, fogd be a mocskos pofád”. A szerző invokációjához az az érzelmi detonáció vezetett, amelyet egy írásom váltott ki belőle, ahol – izraeli katonai szakértőkre utalva – azt voltam képes állítani, hogy egyes feltételezések szerint az Iránnal bensőséges katonai szövetséges viszonyban álló Oroszország szakértelemmel, logisztikával, s nem kizárható módon akár fegyverekkel is hozzájárulhatott a Hamász terrorszervezet Szimhát Tóra idején elkövetett bestiális pusztításához. S ugyanebben a cikkemben idéztem Lavrov és Putyin minapi zsidózását (vesd össze: „Hitlerben zsidó vér folyt”), végezetül azt is szóba hoztam, hogy Moszkva az elmúlt hónapok során gyümölcsöző tárgyalások keretén belül rendszeresen fogadta a Hamász terrorszervezet vezetőit.
Mindebből a tagkönyvtulaj a következtetéselmélet unortodox alkalmazásával arra jutott, hogy együtt ünneplem a nyugati elvtársaimmal a palesztinokat, és örvendek, hogy az oroszok segítették őket véghezvinni ezt az iszonyatot.
Az orosz vezetés zsidózása tény, a Hamász terrorszervezettel való többszöri találkozása tény, az oroszok közvetlen részvételét az Izrael elleni aljas terrortámadásban még vizsgálják, de már bőven olvasni arról – egy cikk címét idézve –, hogy „Putin’s fingerprints are all over the Hamas attack” („A Hamász támadáson mindenütt ott vannak Putyin ujjlenyomatai”).
Ami viszont a palesztin-barátságomat és a nyugati elvtársaimat illeti, itt azért megállnék. Nem számonkérően, mert hisz nem vagyok kötelező olvasmány, csak halkan jelzem, hogy azokban az időkben, mondjuk a kétezres évek elején, amikor jómagam az akkori szerzőtársammal, Buda Péterrel számtalan közös cikkben és két közös könyvben írtunk – többek között a tagkönyvtulaj elvtársai heves támadásainak kitéve – az iszlámról és a Hamászról, mint az egész nyugati, zsidó-keresztény civilizációra súlyos veszélyt jelentő vallási terrorszervezetről, a „totális iszlám” céljairól és doktrinájáról, a szekuláris világ velük kapcsolatos tragikus illúzióiról és téves következtetéseiről, addig a tagkönyvtulaj tőlünk némileg eltérő következtetésekre jutott.
Akkoriban még így írt a palesztinokról: „A gettóba zártak, megalázottak, kirekesztettek, elnyomottak, megbecstelenítettek, ők, akiknek elrabolták a hazáját, és akiket bármikor… meg lehet gyilkolni.” És így az izraeliekről: „Az izraeliek iskolákat bombáznak. Iskolákat, amelyek óvóhelyként működnek most éppen. És kórházakat. És lakóházakat. Aztán, amikor egy palesztin siheder a romok alatt keresi hozzátartozóit, izraeli mesterlövész les rá, és kioltja az életét. Háromszor lő.” Meg így: „Miközben az izraeli reguláris hadsereg naponta követ el ilyen és ehhez hasonló háborús bűnöket, a zsidó civilek a környező dombokra kanapékat, foteleket visznek fel, meg némi üdítőt, és onnan lesik röhögve, távcsőbe kukkolva, mi is történik Gázában.” És levonja a konklúziót: „De van egy rossz hírem: Izrael téved, ha azt hiszi, hogy az idők végezetéig felmentése lesz mindenre Auschwitz miatt. Mert most azt hiszi. És a világ ehhez asszisztál. De nem lesz mindig így.”
Vagy máshol: „Tisztességes ember úgyis a palesztinokkal szolidáris, velük érez együtt, velük vállal közösséget.” Aztán: „Izrael… legázolja a védtelen arab asszonyokat, véneket és gyerekeket.” Vagy: „meddig tehet meg bármit a zsidó állam arra hivatkozva, hogy ők a holokauszt áldozatai voltak?”
Amikor szerzőtársammal például megírtuk a Hamászról, hogy „egy vallási, iszlamista mozgalom ütötte ki a Fatahot a hatalomból, és nem egy szekuláris, baloldali politikai szerveződés”, akkor a tagkönyvtulaj elvtársai arról írtak, hogy „Izrael terrorista állam”, aztán írtak „az izraeliek leírhatatlan barbárságáról”, és – csak hogy a kedvencemet idézzem, amely még a Krisztus-gyilkos zsidóságot is felidézte, „Izrael keresztre feszíti a palesztin népet.”
Az idők és az erkölcstelenségek persze változnak. Ma már szerzőnk igaz Izrael-baráttá metamorfizálódott: a Hamasz hallatán „gyáva, ócska, földalatt bujkáló terrorista patkányok” megdögléséről mereng, s szapora lépteivel Orbán mellé fölzárkózva heroikus bátorsággal szól a „jogos és érthető és helyes izraeli ellencsapásról.”
De elég az idézetekből, saját írásaim mellé még ellenpéldaként sem szívesen teszem oda ennek a mindent és mindennek az ellenkezőjét kiszolgáló tagkönyvtulajnak a pénzbeöntéssel kezdődő és heves szódiaréval végződő bélsártermékeit.
Ám azt még megjegyezném, hogy az engem szóba hozó firkálmányban szerzőnk önfeledt bratyizással „seggfejnek” volt szíves titulálni. Márpedig a seggfej jelentése a szlengben: ostoba, hozzá nem értő, buta, hülye.
Nos, minősítgetések helyett ezt a kérdést akár szigorú szakmai vitában tisztázhatnánk. Mondjuk úgy – s gondolom, ez szerzőnk kedvére lesz –, ahogy a középkori keresztény egyetemek nagy és jelentős vitái zajlottak. Az egymással vitázó felek, külön-külön, megneveztek több szakmunkát, amit aztán mindketten elolvastak, s azok alapján jött létre a disputa.
Javaslom, hogy mindketten, külön-külön, nevezzünk meg mondjuk öt-hat szakkönyvet és nyolc-tíz szaktanulmányt a modern Izrael államról és az iszlám fundamentalizmus történetéről és jelenéről, amelyek remek vitaindítóként szolgálhatnak.
Kérésére szívesen elküldöm angol, német, francia, olasz, spanyol orosz, román, héber, görög és latin nyelvű szakirodalmi javaslataimat.


