Mennyezet – Józsa Márta jegyzete
Gondolatok egy kórházban készült fotó kapcsán. „… itt naponta rászakadhatna egyesekre a mennyezet, az óriási hazugságok okán, de valamiért nem teszi. Jól működhetnek Magyarország fölött az égi tetőfedők …”
Annyit érünk amennyink nincs - Dési János jegyzete
Cigány itt az, akinek ebből elege van. Nyilván félrevezetett cigány, ha ezt nem akarja. Mert ha okos cigány lennénk, akkor a külügyminiszterrel repkednénk, közben pezsgőt kortyolnánk a kaviárhoz, hiszen magasan iskolázottak lennénk, akiknek fentről, onnan látszana, hogy nem térkép e táj, s a magasból még megvan az ország.
Még gombócból is sok – Rózsa Péter jegyzete
Még gombócból is sok a 16, nemhogy 16 ilyen évből! Bocsánat Szabó István nevű facebook-os posztoló olvasótól, hogy elloptam a péntek reggel közzétett gondolatát, de annyira találó, hogy folytatnám is nyomban.
Az abszurdum is stagnál – Selmeci János jegyzete
Abszurdum, hogy, 3,5 év gazdasági stagnálás után még mindig több mint 30 százalékon áll a kormánypárt, sőt akár még nyerhet is, a gazdasági miniszter pedig nem új munkát keres, vagy legalább egy számológépet valahol, hanem a Facebookon ír top tízes (bocsi, kilences) listát arról, hogy ki a nagyon hülye, és nincs rajta a kormány.
Sakkjátszma, vagy szétesett kampány - Kárpáti Iván jegyzete
Van az a pillanat, amikor az ember megáll, visszatekeri fejben az elmúlt heteket, és felteszi a kérdést: ez most zseniális sakkjátszma, vagy egyszerűen szétesett a kampány? Mert amit Lázár János produkál, az kétféleképpen értelmezhető. És egyik sem megnyugtató.
Pandadiplomácia - Józsa Márta jegyzete
Keleti nyitás ide vagy oda, itthon is jó lenne valamilyen célszerű szimbólumot találni a faunánkban, hogy nehogy elbízzuk magunkat, legyen valami újabb aggódni való.
Vörös kód – Józsa Márta jegyzete
Nem is rossz ötlet, húzzanak el valamennyien melegebb éghajlatra, abba a megérdemelt kilenc körbe, amelyre Dante főműve utal. Addig is félve dideregjen a nincsteleségbe taszított, vagy abban hagyott polgártársainkkal együtt mindenki, aki felelős az elnéptelenedő, lecsúszott régiók magára hagyásáért, a nyomorgók lenézéséért, az őket segítők üldözéséért, és a rablásra alapozott hatalmi cinizmusért.
A mindenható állam jóindulata
A rezsistopot hatalmas tettként állítják be, pedig valójában beismerés. Annak beismerése, hogy a társadalom jelentős része már nem bír el egy kicsivel magasabb számlát sem. Hogy a tartalékok elfogytak, hogy a "rezsivédelem" nem stabilitást teremtett, hanem egyensúlyozást a szakadék szélén.
'56 emléke és újraértelmezése – Hardy Mihály jegyzete
26/10/2024 15:05
| Szerző: Hardy Mihály/Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Máig sem tudjuk, hogy az amúgy gyomorbeteg könyvelőre emlékeztető új orosz cár mivel tartja ennyire rövid pórázon, sőt egyenesen fojtónyakörvön Orbán Viktort és csapatát, de minél többet hadoválnak Budapesten ún. "nemzeti szuverenitásról", annál kevésbé hihető, hogy még önállóan döntenek, dönthetnek bármiben is.
Másról sem volt szó ezen a héten, mint 1956-ról, hiszen az évfordulós ünnepi beszédek és vezércikkek próbáltak eligazítást adni a követőiknek, hogy éppen mit is kell, mit is illik gondolni. A magyar forradalomról, a népfelkelésről, az orosz-ellenes fegyveres lázadásról? Netán ellenforradalomról, bár ez utóbbi megfogalmazás hívei azért – Moszkva kivételével – egyre kevesebben vannak a világon. A magyar jobboldal (és tegyük hozzá, a szélsőjobboldal is) már a rendszerváltozás után igyekezett lenyelni és kisajátítani 1956-ot, elhappolva azt például a demokratikus ellenzék olyan kikezdhetetlen aktorai elől, mint Göncz Árpád, Mécs Imre vagy éppen Eörsi István. Paradox módon az SZDSZ megszűnésével még gyorsabbá vált 1956 emlékének eróziója.
Az akkori baloldal, a szocialisták pedig – talán éppen az MSZMP-s múlt közelsége és az abból fakadó lelkiismeretfurdalás miatt –, hallgatásba burkolództak és hagyták kisajátítani a magát nemzeti-konzervatívnak deklaráló oldalnak 1956 letagadhatatlan baloldali történetét is, a Petőfi-körtől kezdve egészen Nagy Imréig.
A 2010 utáni diktatúra aztán azután egyszerre véget vetett a múlt feltárásának és újraértelmezésének. Ráadásul 1956-tal Orbán a szélsőjobbnak nyújtott szélső???jobbot – mert az a réteg is hozott valamit a fideszes konyhára. A politikai einstanddal a narancsos oldal 1956-os kínálata Wittner Máriától (aki valóban 56-os résztvevő volt) egészen a tragikomikus és sajnos teljesen komolytalan Dózsa Lászlóig terjedt. Nagy Imrét és emlékét a szobrával együtt eltüntették Budapest szívéből, maradt a saját mese a meghatározhatatlan „pesti srácokról”. Pedig – politikai szinten – nem kis bátorság kellett Nagy Imrének annak bejelentéséhez, hogy Magyarország kilép a Varsói Szerződésből és hogy a megszálló szovjet csapatokat vonják ki Magyarország területéről.
A szovjet csapatok erre már géppuskával és lánctalpas érvekkel adtak választ, a magyaroknak meg maradt a szinte kilátástalan ellenállás meg a Molotov-koktél. Egyenlőtlen erőviszonyok, de történelmünk fényes mérföldköve. Az új rendszer áruláson, hitszegésen alapult, hiszen így indult, majd Kádár János juttatta el a hatvanas évek végére az ún. gulyáskommunizmushoz.
Ez utóbbiról csak annyit, hogy a gulyás lassan minden összetevőjét a narancsos fiúk ellopták, a kommunizmus meg összedőlt magától, utcai harcosnak kikiáltott önjelölt diktátorok nélkül is. A baj csak az, hogy Keleten, tőlünk ezer kilométerre éppen visszatérni készül mindaz, ami ellen 1956-ban a magyarok fellázadtak.
És lehet itt riogatni az ünnepi beszédben „megerősödött szláv fegyveresekkel” (nyilván ukránokkal) meg kényszeredetten muszkázni, a tények és a kormány cselekedetei éppen azt bizonyítják, hogy az orosz birodalom szorítása egyre fojtogatóbb a magyar vezetőkön. Máig sem tudjuk, hogy az amúgy gyomorbeteg könyvelőre emlékeztető új orosz cár mivel tartja ennyire rövid pórázon, sőt egyenesen fojtónyakörvön Orbán Viktort és csapatát, de minél többet hadoválnak Budapesten ún. „nemzeti szuverenitásról”, annál kevésbé hihető, hogy még önállóan döntenek, dönthetnek bármiben is.
Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én biztosan nagyon rosszul viselném, ha Záhonynál ismét megjelenne Szása, mint határőr, legfeljebb nem vörös csillagos, hanem cári sasos jelvénnyel a sapkáján.
Hardy Mihály jegyzete a Hetes Stúdió 2024. október 26-i műsorában hangzott el.
