A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A Klubrádió hírműsora. Tudósítások, hírek, interjúk, riportok.
A nap legrészletesebb hírösszefoglalója délben és este, több szemszögből, objektíven, hitelesen...
A párton belül kétféle vélemény alakult ki: vannak, akik az előző korszak lezárását szorgalmazzák, az újat pedig az elmúlt években ismertté vált politikusok nélkül, mások szintén a megújulást sürgetik, de nem zárnák ki ebből a korábban ismertté vált politikusokat sem.
A miniszterelnök szerint személyes találkozóikon nagyon is úgy tűnt, a köztársasági elnök számításba vette a távozást. Második megbeszélésükön azt kérdezte, megfelel-e, ha erről az igazságügyi miniszterrel egyeztet.
Bő egy hete elkezdték elszállítani az építőanyagokat a kivitelezők. A villa építésének költségei egy, a tervekre rálátó forrás szerint elérik a 6 milliárd forintot. Az egyik kivitelező szerint még legalább fél év kellett volna, hogy befejezzék a munkálatokat, most pedig gyors romlásnak indulhat az épület állapota.
A hétvégén telefonon egyeztetett Orbán Anita és Andrij Szibiha, ezután jönnek a szakértői szintű egyeztetések – jelentette be a magyar külügyminiszter.
A köztársasági elnök az Indexnek arról beszélt, nem lát olyan okot, ami megalapozná a lemondását. Magyar Péter szerint Sulyok hazudik arról, hogy ne bizonytalanodott volna el a maradásban, csakhogy menet közben "megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz".
A Nobel-díjas fizikus hosszan sorolta, milyen eredményeket értek el, már néhány hónap alatt és jelezte, örömmel várják a kormány javaslatait az átlátható működéssel kapcsolatban.
Tiltott pártfinanszírozás és egyéb bűncselekmények gyanúját is felveti Magyar Péter szerint az, amit talált.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NER kedvenc technológiai vállalataként számontartott 4iG-vel kötött 1311 milliárd forintos összegű keretszerződést azzal magyarázta, hogy "a haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak valójában".
Rendkívüli intézkedések léptek életbe Magyarországon az aszály súlyosbodása miatt: a vízügyi szakemberek országszerte azon dolgoznak, hogy minden elérhető vízcseppet helyben tartsanak, biztosítva az ivóvízellátást, a mezőgazdaság működését és a természeti értékek fennmaradását.
A Tisza Bogdán Csabát és Weisz Viktort jelöli európai parlamenti képviselőnek Tarr Zoltán és Magyar Péter megüresedett helyére – jelentette be a miniszterelnök vasárnap a Facebookon.
Jelzésértékű gesztusnak tartja a Pedagógusok Szakszervezete, hogy Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter első hivatalos látogatásai egyikét náluk tette. A PSZ üdvözli az önálló tárca létrejöttét, de azonnali bérrendezést, tehercsökkentést és valódi szakmai egyeztetést sürget.
Panyi Szabolcs szerint a Magyar-kormány hamarosan egy több mint egy tucat, diplomáciai fedésben dolgozó orosz hírszerzőt tartalmazó listához juthat. Az oknyomozó újságíró úgy látja: ezzel elkezdődhet "az EU/NATO védőpajzsán keletkezett kémelhárítási rés befoltozása", amelyet az Orbán-kormány szándékosan hagyott nyitva.
Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO az Ebola kongói és ugandai fellángolása miatt, miközben a hantavírus egy óceánjáró utasai között is felbukkant. A szakértők szerint jelenleg ennek ellenére sincs jele annak, hogy a mostani vírusváltozatok világjárványt okoznának.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint a magyar egészségügy „elöregedő szakdolgozói állományra, tömeges hiányra, túlórára és kiégésre” épül, ami alapjaiban veszélyezteti a betegbiztonságot. Azt ígéri, már a jövő héten tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezetekkel a szakdolgozói bérek rendezéséről.
Magyar Péter vasárnap reggeli bejegyzésében ismét lemondásra szólította fel Varga Zs. Andrást, a Kúria elnökét. Szerinte az aranyozott plafon, a márvánnyal burkolt elnöki fürdő és a bírói klub „a magyar emberek pénzén épített luxus”, amelyet a nettó 200–300 ezret kereső igazságügyi dolgozók arcába tol a rendszer.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy az új kormány felmondja a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal kötött, több évre szóló, 261,7 milliárd forintos finanszírozási szerződést.