Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is
A lényeg

Krausz Ferenc nyílt levelet írt Magyarnak, átvilágítást kér

18/05/2026 08:42

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A Nobel-díjas fizikus hosszan sorolta, milyen eredményeket értek el, már néhány hónap alatt és jelezte, örömmel várják a kormány javaslatait az átlátható működéssel kapcsolatban.

"...a közpénzek felhasználásának átláthatónak, ellenőrizhetőnek és elszámoltathatónak kell lennie. Ezúton szeretném kérni szervezetünk teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítását. Örömmel várjuk az új kormány javaslatait arra vonatkozóan is, hogy milyen működési forma biztosíthatja egyszerre az átlátható közpolitikai kontrollt és a tudományos szabadság érvényesülését" 

– írja Krausz Ferenc Magyar Péternek címzett nyílt levelében, amelyet az Index közölt teljes terjedelmében.

A levél azután született, hogy pénteken a Tisza-kormány bejelentette, felbontja a tavaly novemberben az egyetemeket fenntartó alapítványokkal megegyező – közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) – formában létrehozott Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal – amelynek a Nobel-díjas fizikus a kuratóriumi elnöke – kötött 261,7 milliárd forintos szerződést és visszakéri a már kifizetett 22,4 milliárd forintot. A bejelentés nem sokkal azután történt, hogy kiderült, két hónappal a választások előtt kötötte a tudományos területen rendkívül kimagasló összegűnek számító finanszírozási szerződést a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium az alapítvánnyal.

A pénteki döntés után Hankó Balázs arról írt, az politikai indíttatásból született, amire Tanács Zoltán, a Tisza tudományos és technológiai minisztere úgy reagált, a probléma az, hogy az alapítvánnyal kialakított konstrukció kivonja a közpénzt a demokratikus ellenőrzés alól.

"Tudatában voltunk annak, hogy az új kormány nehéz helyzetben veszi át az ország irányítását. Következésképp arra is fel voltunk készülve, hogy az előző kormány által kilátásba helyezett források – bármennyire is indokolhatóak szakmai szempontból – korrekcióra szorulhatnak. Nyilatkozataimban világossá tettem, hogy – a szerződésünk adta jogi lehetőségektől függetlenül – további kötelezettségvállalásokat kizárólag az új kormánnyal való konzultációkat követően teszünk"

 – írja Krausz a levélben, amelyet a kuratórium tagjai is egyhangúlag jóváhagytak. 

A Nobel-díjas fizikus a levélben leírta, ahogy a kormány, ők sem gondolják, hogy párhuzamos rendszerekre volna szükség, az Élvonal Alapítvány munkáját nem is így képzelik, hanem együttműködésekre építenének. 

Krausz ezután hosszan részletezi az eddig elért eredményeket, milyen világhírű külföldön élő tudósokat sikerült bevonzaniuk, mit értek el az egységes természettudományos tehetséggondozás alapjainak megteremtésében középiskolai tanárok bevonásával.

A tudós amellett érvelt, ahhoz, hogy felzárkózzunk a tudományos világ élvonalához, jelentős ráfordítás szükséges és példaként említette a német Max Planck Társaságot, amely egy állami és magánforrásokból is finanszírozott független, decentralizált alapkutató szervezet.