Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is
A lényeg

Magyar: Sulyok hazudik, megérkezett az ukáz, hogy maradnia kell

18/05/2026 10:59

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Vikár Anna Flóra

A miniszterelnök szerint személyes találkozóikon nagyon is úgy tűnt, a köztársasági elnök számításba vette a távozást. Második megbeszélésükön azt kérdezte, megfelel-e, ha erről az igazságügyi miniszterrel egyeztet.

Ahogy arról beszámoltunk, Sulyok Tamás az Indexnek adott interjújában kijelentette, nem lát olyan jogi vagy alkotmányos okot, amiért távoznia kellene. Magyar Péter Facebook-oldalán reagált:

"Orbán Viktor báb köztársasági elnöke ma interjút adott a maffia propagandalapjának, amely lapról a bíróságok kimondták, hogy végig hazudott a kampányban a magyar embereknek. Sulyok Tamás a dicstelen két éves elnöki ciklusa során megbukott az emberi, jogi és a politikai alkalmassági vizsgán is"

– kezdte a miniszterelnök, aki szerint azért választották Sulyokot a pozícióra, mert azt lehetett várni tőle, hogy a Fideszhez való lojalitása elsőbbséget élvez a alkotmány védelmével vagy a nemzet egységének képviseletével szemben.

Magyar szerint Sulyok az interjúban hazudott arról, hogy ne bizonytalanodott volna el abban, hogy megtartja pozícióját, első egyeztetésükkor még azt mondta, megfontolja a lemondást, míg a második találkozón azt kérdezte, ha a lemondás mellett dönt, megfelelő-e, ha az igazságügyi miniszterrel egyeztet.

"Nyilvánvaló, hogy az utolsó találkozásunk óta megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell" – írta Magyar.

Elnök úr, [...] Ön ugyan a mai propagandainterjújában megpróbálta eltagadni, hogy a magyarok milliói április 12-én a rendszerváltás mellett döntöttek, de ez nem változtat a valóságon. Önt a magyarok a rendszerváltás és a működő, emberséges Magyarország akadályának tartják – szólította meg a miniszterelnök Sulyokot a bejegyzés végén, amit azzal zárt, hogy a köztársasági elnöknek távoznia kell, és elismételte a május 31-i határidőt.