Magyar Péter ott lesz a köztévé vitáján
Magyar megerősítette azt is, hogy a Várkert Bazárhoz szervezett tüntetést mindenképp megtartják így is, hogy részt vesz a vitán.
Magyar megerősítette azt is, hogy a Várkert Bazárhoz szervezett tüntetést mindenképp megtartják így is, hogy részt vesz a vitán.
Míg a Telexnek a külügyminiszter helyett a rendőrséggel kellett beszélnie, addig a Blikknek hajlandó volt válaszolni Szijjártó Péter.
A Telexet nem engedték be az elvileg nyilvánosan meghirdetett eseményre, majd a parkolóban várták a külügyminisztert, akit az orosz hekkerbotrányról szerettek volna kérdezni. Végül kihívták a rendőröket a lap munkatársaira, igazoltatták őket, és még a kamerájuk gyártási számát is ellenőriztetni akarták, hogy "nem körözik-e".
Karácsony Gergely főpolgármester közölte, szerdán jogi főtanácsadóját és ügyvédjét ellenőrizte a Rogán Antal irányította Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, csütörtökön pedig többek magánlakását kereste fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Úgy véli, őt akarják majd "levadászni, megfélemlíteni" a felhasznált dokumentumokkal. A NAV reagálásában azt írta, a büntetőeljárásból eredő feladataikat "pártatlanul, politikai befolyástól mentesen, a törvényi felhatalmazásnak megfelelően, ügyészi felügyelet mellett látják el".
A DK politikusa szerint az államfő alkotmánybíróként az összeférhetetlenségről szóló törvényeket is megsértette.
Megvolt a hívek pénteki eligazítása a Kossuthon
Ez senkinek sem jó húzás – mondta.