Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót

Gulyás hisztériakeltésnek tartja a Klubrádió melletti nemzetközi kiállást

Gulyás: Hisztériakeltés megy a Klubrádió körül

Nem jogszerűtlen, ami a frekvenciájától megfosztott Klubrádióval történik – véli Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ehhez képest az Európai Bizottság úgy látja, a Klubrádióval történtek veszélyeztetik a sajtószabadságot és a pluralizmust. A Klubrádió vezérigazgatója szerint pedig a Médiatanács a nem kívánt médiaszereplőket diszkrimináló, a bíróság által érdemben nem felülvizsgálható szankcióalkalmazása zajlik.

Mindenképp akadálymentesített lesz a 3-as metró

Akadálymentesített lesz a 3-as metró

A Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületeinek Szövetsége (MEOSZ) jogi lépéseket fontolgatott, miután felmerült, hogy 3-as az akadálymentesítésére szánt összegből vonnának el pénzt, mert 9,5 milliárd forinttal drágultak a középső szakasz felújításának költségei.

Gulyás: Védettséget igazoló okmányt vezet be az állam

Védettséget igazoló okmányt vezetnek be

A kormány döntött arról, hogy védettséget igazoló okmányt vezetnek be: az kaphatja meg, aki megkapta a koronavírus ellen második oltást, ebben az esetben érvényességi időt nem tartalmaz, csak az oltottság időpontját – közölte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtökön.

Videók megtekintésével folytatódott Trump pere

Videók megtekintésével folytatódott Trump pere

A Capitolium ostromáról készült videókat mutattak be a Donald Trump ellen indított alkotmányos vádeljárás során. Ezek között látható, amint az ostrom alatt hősiesen helyt álló rendőrtiszt arra figyelmezteti Mitt Romney szenátort, hogy a dühödt tömeg betört az épületbe. Továbbá egy olyan rádióadást is meghallgattak, amely során sürgős erősítést kértek az illetékesek, melyre azonban még órákat kellett várni.

Ukrajna nem kér az orosz vakcinából

Ukrajna nem kér az orosz vakcinából

Az ukrán kormány határozatában megtiltotta mindenfajta, Oroszországban kifejlesztett vagy gyártott koronavírus elleni vakcina és más immunbiológiai gyógyszer bejegyzését, illetve használatát Ukrajna területén. A döntést kormányrendelet rögzíti. Ukrajna a Covax nemzetközi kezdeményezésen keresztül 16 millió dózis vakcina érkezésére számít, ami nyolcmillió ember, a lakosság húsz százalékának beoltására elegendő. Ebből az első oltóanyag-szállítmánynak, 117 ezer dózisnak napokon belül meg kell érkeznie a Pfizertől.

A fideszesek körében sem népszerű a kínai vakcina

A fideszesek körében sem népszerű a kínai vakcina

Nőtt a legutóbbi felméréshez képest az oltási hajlandóság a budapesti lakosok körében. A válaszadók fele beoltatná magát. Pártszimpátia alapján azonban kitűnik, hogy a orosz vakcinát a fideszes válaszadók kétharmada, kínai oltóanyagot pedig alig a felük fogadná el.

Az EB vizsgálja a Klubrádió frekvenciavesztését

Az EB vizsgálja a Klubrádió frekvenciavesztését

Az Európai Bizottság Klubrádióval történtek veszélyeztetik a sajtószabadságot és a pluralizmust. Ezért a bizottság kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét.

Márciusban kezdhetik az aktív korúak oltását

Márciusban kezdhetik az aktív korúak oltását

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta, hogy már megérkezett a Pfizer újabb vakcinaszállítmánya, az AstraZenecáét csütörtökre várják. A tervek szerint Márciusban szeretnék megkezdeni az aktív korúak oltását is.

Karácsony Gergely nyílt levele Orbán Viktornak

Karácsony Gergely nyílt levele Orbán Viktornak

Karácsony Gergely főpolgármester arra figyelmezteti Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kötelessége egyeztetni a főváros vezetésével az uniós források felhasználásról, hogy azok ne a kevesek gazdagodását szolgálják.

A lengyel független média is tiltakozik

A lengyel független média is tiltakozik

A lengyel kormány a koronavírus-járványra hivatkozva a reklámbevételek 2-15 százalékát vonná el a független médiától. A Politicónak nyilatkozó lengyel médiavállalkozó szerint egyértelmű, hogy a kormány a magyar módszert másolja. A kormánytól független rádiók felfüggesztették a hírszolgáltatást, a híroldalak fekete címlappal jelentek meg.

Koronavírus: 1279 új fertőzött

Koronavírus: 1279 új fertőzött

Szerda reggelig 1279 új esetben lett pozitív a koronavírus-teszt eredménye. A vírus okozta betegség következtében elhuny 98 beteg. Jelenleg 3747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 296-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 292627 fő kapott oltást, közülük 113570 fő már a második oltását is megkapta.