„Klubrádió

Karácsony Gergely nyílt levele Orbán Viktornak

10/02/2021 14:01

| Szerző: Klubrádió

Karácsony Gergely főpolgármester arra figyelmezteti Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kötelessége egyeztetni a főváros vezetésével az uniós források felhasználásról, hogy azok ne a kevesek gazdagodását szolgálják.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán tette közzé Orbán Viktornak írt újabb levelét, amelyben figyelmezteti a kormányfőt, az országnak az az érdeke, hogy az uniós pénzek ne kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják. A főpolgármester szerint azzal, hogy az Európai Parlament (EP) kedden jóváhagyta a koronavírus-járvány okozta válságból a kilábalást segítő, úgynevezett Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, új helyzet állt elő – írja a 24.hu.

A főpolgármester arra is kitért, hogy a kormánynak változtatnia kell az uniós források felhasználásával kapcsolatos eddigi gyakorlatán, amely miatt az ország az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szégyenlistájának élére került.

A Fővárosi Közgyűlés ülése
Fotó: Kovács Tamás / MTI
 

Változást indokol az a tény is, miszerint a magyar költségvetés gazdaságvédelemre szánt forrásainak jelentős részét olyan célokra költötték, amelyeknek sem a gazdaság védelméhez, sem a munkahelyek megőrzéséhez semmi közük nincsen. A főpolgármester szerint a változtatás a miniszterelnök számára már nem lehetőség, hanem kötelesség.

Az Európai Parlament kedden ugyanis az uniós források felhasználásánál a tagállami kormányokat előzetes konzultációra kötelezte az önkormányzatokkal.

Karácsony Gergely sajnálattal állapította meg, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról a kormány csak vázlatos, lózungszerű dokumentumokat tárt a nyilvánosság elé, miközben Brüsszelben minden érdemi előzetes konzultáció nélkül kezdett egyeztetéseket.

Bár a Miniszterelnökség államtitkára, Orbán Balázs parlamenti felszólalásában azt állította, hogy 15 ezer szakemberrel egyeztettek, és önkormányzati szövetségeket is felkértek a véleményezésre, ám ezeknek az egyeztetéseknek nyomuk sincs.

Az ország három legnagyobb önkormányzati szövetsége egyeztetési szándékról sem tud. Karácsony, mint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke tényként rögzíti, velük nem volt egyeztetés. Mivel hasonlóan nyilatkozott a másik nagy szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is, számára kérdés, kivel egyeztettek.

Budapest valós igényei, a főváros hosszú távú jövőjét szolgáló fejlesztések helyett, a megválasztott városvezetés megkerülésével nagyobb részt presztízsberuházásokra, lopakodó olimpiára költenék a pénzt.