Meggondolta magát, mégsem lesz fideszes képviselő Szécsi Zoltán olimpiai bajnok
1/05/2026 08:24
| Szerző: Klubrádió
Visszakozott a Fidesz által képviselői hellyel megkínált olimpiai bajnok Szécsi Zoltán, családi okokra hivatkozva megmásította korábbi döntését, és mégsem ül be az új parlamentbe a bukott kormánypárt frakciójába.
Megváltoztatta korábbi elhatározását Szécsi Zoltán, míg korábban azt nyilatkozta, elfogadja a Fidesz felkérését, és ő is tagja lesz az új parlamentben a választáson elbukott kormánypárt frakciójának, pár nappal később közölte, mégsem ül be az országgyűlésbe. A heol.hu beszámolója szerint a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Egri Vízilabda Klub elnöke családi okokkal indokolta újabb döntését.
Szécsi a Fidesz–KDNP országos listáján a 211. helyén szerepelt, de a választást követően alig több mint egy héttel, hétfőn közölték, ő is tagja lesz a Fidesz-frakciónak, amibe több új ember is beül. Az ő szerepvállalása is része lett volna a Fidesz újrapozícionálásának, miután a pártlistán eredetileg bejutó helyre tett több más politikus inkább kivonul a parlamentből, köztük Orbán Viktor, Kövér László, Kósa Lajos, valamint az egri fideszes politikus Nyitrai Zsolt is, akinek a helyét Szécsi megkapta volna.
Gulyás Gergely, az Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere csütörtök délután már azt is bejelentette, hogy Szécsi két parlamenti bizottságnak lesz tagja, az egészségügyié és a művelődésié. Pénteken aztán a vízilabdázó közölte, mégsem lesz képviselő.

Szécsi korábban azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy továbbra is Orbán Viktorban látja a siker garanciáját – még úgy is, hogy a távozó miniszterelnök nem lesz ott a parlamentben. Az értékválasztás nem attól függ, hogy nyersz vagy sem – indokolta akkori döntését az olimpiai bajnok.
Mint a 24.hu írja, Szécsi az előző ciklusok idején nem volt direkt kapcsolatban a politikával, az áprilisi választás előtti hónapokban azonban egyre közelebb került a kormánypártokhoz. A 220 hektáros gazdaságot kiépítő egykori sportoló a kampány idején belépett a Gazdák Digitális Polgári Körébe, az év elején pedig kiderült, hogy a pártban akár az egri körzet egyéni képviselőjelöltjeként is el tudták volna képzelni.
Szécsi március 15-én sok celebbel együtt kiült Orbán Viktor mögé a Kossuth téri rendezvényen, és végül a neve felkerült a Fidesz–KDNP országos listájára is.

