Megállapodtak: nem fizet egyelőre osztalékot a Richter sem az egyetemi alapitványoknak
30/04/2026 08:14
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Vikár Anna Flóra
Már korábban kiderült, hogy a Richter hajlandó lenne halasztani az osztalékfizetést, de erről meg kellett egyezni azzal a három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal is, amelyek a pénzt kapnák. Ez történt meg most, legkésőbb szeptember 11-ig halasztottak.
A Mol után a Richter Nyrt. is halasztja az osztalékfizetést. Utóbbi cég korábban közölte, hajlandóak segíteni az új kormányt azzal, hogy amíg nem rendeződik az egyetemi autonómiák kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között, elhalasztanák az osztalékfizetést az óriási nőtt, a Fidesz ideológiai hátországát, tehetséggondozóját jelentő, bő állami forrásokkal támogatott Matthias Corvinus Collegiumnak (MCC).
Most, az MCC mellett két másik alapítvány, a Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány és a Semmelweis Egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvánnyal is megegyeztek a halasztásról, eszerint a 2025-ös üzleti év utáni osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetnék ki nekik – számolt be a Telex a Richter közleménye alapján. A cég kiemelte, a megállapodás nem érinti a társaság egyéb részvényeseit.
Az MCC egy kormányrendelet alapján még 2020-ban kapta meg az államtól a Mol és a Richter részvényeinek 10 százalékát.

