Lemondott a MOME kuratóriuma és felügyelőbizottsága
30/04/2026 15:23
| Szerző: Klubrádió
Bejelentette a teljes kuratórium lemondását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kuratóriumi elnöke, Böszörményi-Nagy Gergely kuratóriumi elnök és dr. Fellegi Tamás, az egyetem felügyelőbizottságának elnöke – derül ki a Telex birtokába jutott levélből, amelyet az egyetemi szenátus tagjainak küldtek.
A bejelentést csütörtökön közleményben tették meg, azt írják, felajánlják az egyetem alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak.
„Tájékoztatjuk, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága felkérésünk hatodik évfordulójával testületileg befejezi a munkáját, és – az ezt lehetővé tevő jogszabályi változások hatályba lépésével – felajánlja alapítói jogait a felsőoktatásért felelős, újonnan felálló minisztériumnak” – írják a levélben.
Amelynek elején azt írják, az elmúlt évek kihívásaira „felkészüléshez szükséges reformok-, így a szellemi és szervezeti megújulás kívánatos mértékében nem mindig értettünk egyet, az elmúlt hat év eredményeire jó szívvel tekinthetünk vissza.”
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt a Corvinus mellett az ország egyik első egyeteme, amit alapítványi fenntartásba helyeztek. Az egyetemi vezetés és egyetemi polgárság konfliktusa jól megmutatta, hová vezethet az a fajta kézi vezérlés, amire az alapítványi modell lehetőséget nyújtott, és amit adott esetben ösztönzött is – írja a Telex.

