„Klubrádió
A lényeg

Varga Judit soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a Ryanair ellen

21/06/2022 13:43

| Szerző: Klubrádió

„Magyarország Kormánya elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra, ezáltal újabb extraprofit beszedését célozva” – közölte kedden az Igazságügyi Minisztérium. Az ügy előzményei: a cég vezérigazgatója szerint a különadókról kommunikáló Nagy Márton miniszter idióta, a tárcavezető szerint "azt a fajta szópárbajt, amit a Ryanair csinál, jó lenne, ha befejezné".

Miután a Ryanair vezérigazgatója többször leidióztázta a minisztert (és a különadót), Nagy Márton reagált, és közölte, a vállalati vezető stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót. Nagy hétfő délelőtt is kitért a Ryanairre, és közölte, "azt a fajta szópárbajt, amit a Ryanair csinál, jó lenne, ha befejezné".

A Ryanair hétfő délutáni közleményében bocsánatkérésre szólította fel Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, amiért „hamis állításokkal félrevezette” az utazókat „az extraprofitadóval kapcsolatban, amellyel július 1-től őket fogja büntetni”.

Ezúttal az Igazságügyi Minisztérium adott ki közleményt:

„Magyarország Kormánya elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair DAC (Ryanair) a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra, ezáltal újabb extraprofit beszedését célozva. Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát. A Kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.”

A kormánynak tehát nincs kétsége, hogy a Covid alatt lenullázódott turizmus miatt gödörbe került légitársaságoknál extraprofit van – írja a Telex.

Az Igazságügyi Minisztérium szerint „a hangnem, amit a Ryanair vezetése ütött meg a magyar kormánnyal szemben az elmúlt napokban”, és ami „a panaszok alapján általánosan előfordul a cég részéről az utazóközönséggel szemben is”, „megengedhetetlen”. Emiatt szerintük a Ryanair bocsánatkéréssel tartozik, „elsősorban az utazóknak”.

Azt írják, hogy „a panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében” Ryanair-ügyben a kormányhivatal folytatja a hatósági vizsgálatot, és a panaszok nagy száma miatt a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a társasággal szemben soron kívüli témavizsgálatot rendel el.

Azt pedig június 10-én közölték, hogy a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint a kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata, ezért fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít a cég ellen.

(Kiemelt kép: Pixabay)