Több ezren tüntettek a kormány homofób pedofiltörvénye ellen
14/06/2021 20:34
| Szerző: Klubrádió
A szervezők a tüntetés este hat órai kezdete után nem sokkal úgy becsülték, tízezer ember gyűlt össze a Parlament előtti Kossuth téren, hogy tiltakozzon a kormány pedofilellenesnek mondott, de melegellenes kitételeket is tartalmazó törvényjavaslata ellen.
Megtelt a Kossuth Lajos tér déli oldala tüntetőkkel hétfő este hat órára, és azt követően is folyamatosan érkeztek az emberek a meleg közösségeket a pedofilokkal összemosó kormányoldali törvényjavaslat ellen meghirdetett tiltakozásra – számolt be a Telex a demonstrációról, amelynek szervezői a rendezvény közben azt mondták be a színpadról, hogy tízezer tüntető gyűlt össze a Parlament előtti területen. A Telex szerint egyértelműen a szivárványos zászlóból volt a legtöbb, a pártos zászlók közül a DK szokásos kék és a Momentum szivárványosított zászlaja tűnt fel.
![](/data/articles/118/1187/article-118717/tuntetespedofilmelegellenestorveny210614a1_fit_800x10000.jpg)
A több ellenzéki párt és civil szervezet által is bírált törvényjavaslatról kedden szavaz a parlament. A módosítások szerint tilos lenne a 18 év alattiak számára a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítése” és bemutatása, és az ilyet tartalmazó reklámokat is szankcionálnák. Emellett korlátoznák vagy kitiltanák a liberálisabb civil szervezeteket a szexuális felvilágosításból. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy még beszélni is tilos lesz a melegek, transzneműek helyzetéről, problémáiról, illetve ezen csoportok jogairól.
![](/data/articles/118/1187/article-118717/tuntetespedofilmelegellenestorveny210614c1_fit_800x10000.jpg?key=b1d62589f80ddc72f56780244d34680c)
A Jobbik bejelentette, hogy bár látja a Fidesz által állított csapdát, megszavazza a törvényjavaslatot, mert kiemelten fontosnak tartja a szigorú fellépést a pedofília ellen. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ha megnyerik jövőre a választást, kivennének belőle néhány részt. Eközben az ellenzéki szövetség többi parlamenti tagja, az LMP, az MSZP, a Párbeszéd és a DK ellenzi a szerintük gyűlöletkeltő jogszabályt, több civil társaság pedig együtt, nyílt levélben fordult az országgyűlési képvelőkhöz azért, hogy ne szavazzák meg az orosz mintájú javaslatot.
![](/data/articles/118/1187/article-118717/tuntetespedofilmelegellenestorveny210614h1_fit_800x10000.jpg?key=3de4a6b0017242e6e6188b85ca30d4c2)
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelölte hétfőn a Klubrádióban bírálta a Jobbik döntését. Nem ért egyet vele, hogy az a többi ellenzéki párttól eltérően megszavazza a pedofíliaellenes, közben melegellenes kitételeket tartalmazó törvénycsomagot Dobrev, mint mondta, nagyon másképp képzeli el a világot, bár látja, hogy azt a Jobbiknál is pontosan tudják, a törvény egyik része teljesen elfogadhatatlan. A Jobbik értesítette őket, hogy arra készül, megszavazza a törvényjavaslatot, de közben a keddre meghirdetett voksolásról folyamatos egyeztetés zajlik, és nem ez lesz az utolsó ügy, amiről vitájuk lesz – tette hozzá a DK-s politikus.
![](/data/articles/118/1187/article-118717/tuntetespedofilmelegellenestorveny210614e1.jpg)