„Köszönjük
A lényeg

Szita Károly szerint Ursula von der Leyen tiszteletlen volt vele

20/04/2023 06:48

| Szerző: Klubrádió

Szita Károly elégedetlen az Európai Bizottság elnökének válaszával, Kaposvár fideszes polgármestere szerint „tiszteletlen, elszomorító és felháborító” választ kapott Ursula von der Leyentől.

Szita még tavaly ősszel, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökeként küldött levelet Von der Leyennek, amelyben az uniós szankciós politika megváltoztatását kérte a bizottság elnökétől, valamint azt, hogy tegyék elérhetővé Magyarország számára a felzárkózási és helyreállítási alap forrásait.

Kaposvár polgármestere szerdán sajtótájékoztatót tartott a témában, ahol azt mondta, tiszteletlenségnek tarja, hogy Von der Leyen fél év elteltével válaszolt csak. Szerinte a levél tartalma „elszomorító és felháborító, mert semmibe veszi hétmillió ember akaratát, az őket képviselő önkormányzatok véleményét” – mondta.

 
Szita Károly.
kép: Facebook
 
 

Szita Károly szavai szerint az Európai Bizottság elnökének válaszában az áll, hogy „Brüsszel szerint a szankciók jók, azokat fenn akarják tartani, és megértik ugyan a jelenlegi magas energiaárakkal kapcsolatos aggályainkat”, de ezt a problémát „oldjuk meg mi magunk”.

„Ez több mint cinikus, mert a baj okozói nem mi vagyunk, hanem kaptuk, viszont az elszenvedői a városokban és a falvakban élő magyar állampolgárok” – mondta az MJVSZ elnöke, aki szerint „mára kiderült, hogy Brüsszelre nem számíthatunk”. (MTI)