„Klubrádió
A lényeg

Se Vargával, se az elfoglalt egyetemekkel nem foglalkoznak a fideszesek

6/03/2023 12:40

A Fidesz–KDNP képviselői az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén leszavazták, hogy a Schadl–Völner-ügyben parlamenti vizsgálóbizottság alakuljon. A bizottság arra keresett volna választ, hogy van-e kormányzati érintettsége a Schadl–Völner-ügynek, illetve Varga Judit igazságügyi miniszter felelősségét is vizsgálta volna.

Állatvédő alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca
 
Állatvédő alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca
 
Budapest, 2023. március 2. Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az Igazságügyi Minisztériumban 2023. március 2-án. Az igazságügyi tárca által létrehozott alapítvány célja az állatok jóléte és védelme, a felelős állattartás és az állatvédelem népszerűsítése, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés megerősítése. MTI/Mónus Márton
Fotó: Mónus Márton
 

 

A Telex összeszedte, milyen kérdéseket tudna vizsgálni a bizottság: 

  • Kikre gondolt Völner Pál, amikor azt mondta az egyik felvételen, hogy a vallomásától „meginoghat” pár ember széke;
  • ki lehet Tóni, Barbara és Ádám, akik többször is előkerülnek a nyomozati anyagban; és
  • milyen személyi összefonódások jelentkeztek a korrupcióval érintett ügyekben.
  • Hogyan segítette a parlamenti többség és a kormány az elmúlt évek kilakoltatással kapcsolatos döntéseit
  • azért indultak-e újra a kilakoltatások a járvány után, mert a végrehajtók fideszes politikusokat, kormánytagokat fizettek le?

A bizottság nem konkrétan a büntetőjogi felelősséget szeretné tisztázni, hanem szeretnének rálátni „a cinikusan nemzeti együttműködésnek nevezett rezsim működésére”. A politikai felelősség feltárása mellett azt is felderítették volna, hogyan lehetne „egy világos szabályok alapján működő, átlátható és tisztességes végrehajtási szervezetrendszert” létrehozni.

Majd ezután a parlament a 21 magyar egyetemet elfoglaló pártpolitikusokkal kapcsolatban dönthetett volna, miután a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben szigorították volna az összeférhetetlenségi szabályokat az egyetemi alapítványok kuratóriumában. Azonban a kormánytöbbség ezt a javaslatot is leszavazták az igazságügyi bizottságban.