„Palackvisszaváltással
A lényeg

Ruszin-Szendi kinevezi és egyúttal megfenyíti Pálinkás Szilvesztert

21/05/2026 09:00

| Szerző: Klubrádió

Ruszin-Szendi Romulusz megerősítette azt a korábbi sajtóértesülést, mi szerint soron kívül kabinetfőnök-helyettessé lépteti elő Pálinkás Szilveszter századost, de azt is hozzátette, eljárást indít ellene. 

 

Egy állomásgyűlésen készült videóban azt mondta, "Elő is fogom léptetni, soron kívül, és meg is fogom fenyíteni. Az eljárásokat el fogom indítani ellene, mert előzetes jelentés nélkül állt nyilvánosság elé, és mondta el saját szemszögéből a honvédség helyzetét". hozzátette,  Hangsúlyozta, „a szabályok mindenkire vonatkoznak”.

A tárcavezető ugyanakkor kiemelte, a százados a katonákért, az állomány méltóságáért és becsületéért állt ki. Ruszin-Szendi elmondta azt is, hogy nem tudott arról, hogy elmegy a Telexnek interjút adni, de arról Pálinkás tájékoztatta, hogy a nyilatkozat nyilvánosságra fog kerülni. "Amikor láttam a kiállását, nem a politikát láttam benne, hanem a bajtársat, azt az embert, aki hitt abban, hogy együtt erősebbek lehetünk". 

Pálinkás százados az új kormány megalakulása óta többször feltűnt a honvédelmi miniszter társaságában, ott volt, amikor múlt héten katonai tiszteletadással fogadták Ruszin-Szendit a Honvédelmi Minisztériumnál, valamint a Petőfi laktanya visszanevezésének ünnepségén is részt vett. Majd a Lengyelországba tartó magyar delegációnak is tagja volt.

 
Pálinkás Szilveszter is ott volt a Lengyelországba tartó delegációban Ruszin-Szedni Romulusszal, Kapitány Istvánnal és Bóna Szabolccsal
 

 

Pálinkás Szilveszter a Telexnek adott interjút a választások előtt, amiben a magyar honvédség válságos helyzetéről számolt be: szerinte a helyzet akkor kezdett rosszra fordulni, amikor átírták a honvédek jogállását, és eltörölték a pótlékok, valamint a túlórák kifizetését. Emellett arról is beszélt, hogy a csádi misszió Orbán Gáspár, a volt miniszterelnök fiának fejéből pattant ki, aki úgy számolt a tervezésnél, hogy akár a katonák fele is meghalhat.