Támogassa személyi jövedelemadója 1%-ával a Klubrádiót 2026-ban is
A lényeg

Verebes István: veszélyes, ami most történik a politikában

20/05/2026 17:08

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Somfai Péter

A rendező a Partizán élő műsorában beszélt számonkérésről, bosszúról és Magyar Péter szerepéről is.

A Partizán egész napos élő adásában számos ismert közéleti szereplő fejtette ki véleményét a hazai politikai helyzetről. A vendégek között szerepelt Verebes István színész-rendező is, aki többek között a számonkérés dilemmáiról és a jelenlegi politikai folyamatokról beszélt.

Verebes szerint ellentmondásos helyzet alakult ki: miközben szükségesnek tartja a felelősségre vonást, azt érzi, hogy minden ilyen folyamat szükségszerűen magában hordoz egyfajta bosszúvágyat. Úgy fogalmazott:  szerinte nem létezik „ízléses” bosszú, és a számonkérés könnyen egy önmagát erősítő, nehezen megszakítható körforgássá válhat.

A beszélgetésben kitért arra is, hogy a jelenlegi politikai folyamatokat kockázatosnak látja. Magyar Péter szerepéről szólva elismerte, hogy eddig hatékonyan működött, ugyanakkor hangsúlyozta: az a szerep, amelyet most vállalt, már egészen más természetű kihívásokat jelent.

A rendező arról is beszélt, hogy személyesen nem érte sérelem az elmúlt másfél évtized kormányzása alatt, ugyanakkor aggasztónak tartja a fiatalabb generációk jövőjének alakulását. A bukott kormánypárttal kapcsolatban úgy fogalmazott: szerinte az egyik alapvető probléma az volt, hogy elszakadt a valóságtól, és nem reagált megfelelően a társadalmi folyamatokra, ami hosszabb távon törvényszerűen ilyen következményekhez vezethet.