„Klubrádió
A lényeg

Orbán sajtófőnöke szerint a napok óta hallgató miniszterelnök már elmondta az álláspontját a kegyelmi ügyben

13/02/2024 19:43

| Szerző: Klubrádió

„A kegyelmi ügyben a miniszterelnök már elmondta az álláspontját” – ezt válaszolta Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök az ATV-nek arra a kérdésre, hogy a kormányfő hogyan kommentálja Novák Katalin lemondását.

Orbán Viktor a témát érintően múlt csütörtökön jött ki egy videóval, amelynek Novák Katalin nevének említése nélkül arról beszélt, hogy alkotmánymódosítást nyújt be, amellyel nem lehetne elnöki kegyelmet adni "a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények" esetében. Azóta se jelent meg semmi a Facebook-oldalán.

Tehát a kormányfő nem reagált a köztársasági elnök lemondására, volt igazságügyi minisztere, Varga Judit közélettől visszavonulására és Magyar Péter, Varga Judit exférje kormánykritikus vádjaira sem. Elképzelhető, hogy Orbán Viktor legközelebb csak szombaton szólal majd meg nyilvánosan. Az eredeti tervek szerint akkor tartja évértékelő beszédét.

(via 444.hu, kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)