„Köszönjük
A lényeg

Óbudai korrupciós ügy: újabb öt embert gyanúsítottak meg vesztegetéssel

19/06/2024 10:40

| Szerző: Klubrádió

 | Szerkesztő: Bárkay Tamás

Ketten őrizetben vannak.

A Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában minősített vesztegetés elkövetésével gyanúsított meg öt újabb személyt, aki közül ketten őrizetben vannak.

Mint mi is megírtuk, a nyomozó főügyészség tegnap összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében – végzett kutatást és lefoglalást, valamint hallgatott ki több személyt gyanúsítottként.

A kihallgatott gyanúsítottak között van az egyik III. kerületi alpolgármester, valamint egy önkormányzati cég vezetője, akik jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásukra az ügyészség indítványt tesz.

Az óbudai polgármesteri hivatal
 (obuda.hu)
 

A megalapozott gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként –  cégei felhasználásával

több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek,

hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.

A nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt személlyel vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúját közölte, amelyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a strómancégek ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el – tudatta az Ügyészség.