„Klubrádió

Név szerint és kép alapján is kereshető lesz a pedofil adatbázis az ügyfélkapun

26/05/2021 18:18

| Szerző: KLubrádió

Összetett módon kereshető lesz a pedofil bűnelkövetőkről kászülő adatbázis. A Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella által jegyzett javaslat célja állításuk szerint, hogy az elkövetők ne rejtőzködhessenek.

A fideszes Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella törvényjavaslatot nyújtott be a pedofil bűncselekmények ellen és a gyermekek további védelme érdekében. Utóbbi politikus a Fidesz-frakció által kidolgozott törvényjavaslatot ismertette szerdán a parlamentben – írja a 24.hu.

"A javaslat céljának azt nevezte: a pedofilok ne rejtőzködhessenek, ne reménykedhessenek abban, hogy elbújhatnak, hogy megússzák. Következménye lesz, akár ha csak egy ujjal is a hozzányúlnak gyermekeinkhez" – mondta.

Azt is hozzátette Selmeczi, hogy a javaslatnak az is célja, hogy zéró esélye legyen egy pedofilnak arra, hogy még egyszer gyermek közelébe kerülhessen, valamint zéró tolerancia legyen velük szemben, illetve ne évülhessen el a pedofil bűncselekmény. Az már a törvényjavaslat szövegéből derül ki, hogy ebben az adatbázisban – ügyfélkapun keresztül – névvel, arccal, címmel jelennének meg, akiket jogerősen elítéltek.

"A nyilvántartáson keresztül az elítéltek alábbi adatai ismerhetőek meg: családi és utóneve, születési évszáma, településszintű lakóhelye, arcképmása és az általa elkövetett bűncselekményre vonatkozó adtok" – tette hozzá.