„Köszönjük
A lényeg

Németh Sándor: A diákok nem annyira fontosak, nem annyira értékesek

12/12/2022 14:30

"Egészen gyomorforgató, ahogyan a Fidesztől milliárdokat kapó gyülekezet milliárdos lelkésze a tiltakozó tanárokat gyalázza" - írta Hadházy Ákos parlamenti képviselő, aki egy videót is megosztott, amin Németh Sándor, a Hit gyülekezete vezető "lelkésze" arról beszél, hogy ezek nem tanárok, majd a diákokba is beleszállt, szerinte a tiltakozó diákokat meg kell tanítani a tekintélytisztelethez való helyes viszonyulást, és szerinte a 15-16 éves fiatalok a náluk "fontosabb" és "értékesebb" emberek méltóságába másznak bele.

Példaként szerényen a saját életét állította a hallgatóságának, hogy őt rendszeresen pofozták, verték. Másképpen nem ment - tette hozzá.

Németh egyébként azt állítja, hogy ő nem lett lelki sérült a verésektől, majd hozzátette, nem is érti azokat, akik erről beszélnek.

Németh Sándornak számos kedvezményt adott az elmúlt 12 évben a kormány, amit ő rendszeresen meghálál. Régen a Hit gyülekezete az SZDSZ-nek gyűjtött kopogtatócédulákat, de ez már a múlté, Németh egyenesen a Fideszre szavazásra buzdít a beszédeiben, a család által megszerzett ATV-t pedig úgy hangolta, hogy a fideszes propaganda munkatársainak is adásidőt biztosít, és ha kell, a kínai kommunisták üzeneteit juttatja el Magyarországra. A családjának pedig eközben több százmillió forintot érő villái nőnek ki a földből.