Nem bántalmazás miatt vittek kórházba egy gyereket a fóti gyermekotthonból – állítja a Gyermekvédelmi Főigazgatóság
3/02/2026 19:58
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Bárkay Tamás
De azt megerősítették, hogy a fenntartó mentesítette az otthon igazgatóját a munkavégzés alól, valamint feljelentést tettek a rendőrségen, és belső vizsgálat is indult az ügyben.
Nem bántalmazás miatt került kórházba az a gyerek, aki a hírek szerint azzal vádolta a fóti gyermekotthon igazgatóját, hogy megverte – közölte A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) kedden Közleményük szerint egyéb szakvizsgálat céljából szállították kórházba a gyereket.
Az SZGYF megerősítette, hogy a fenntartó mentesítette a fóti gyermekotthon igazgatóját a munkavégzés alól, valamint feljelentést tettek a rendőrségen, és belső vizsgálat is indult az ügyben. A mostani közleményükben azt írták: „A rendőrségi eljárás, valamint a belső vizsgálat feltárja a tényeket. Amennyiben a bűncselekmény megállapításra kerül, úgy azonnali hatállyal megszűnik az érintett munkaviszonya, és a törvény előtt is felelnie kell a tetteiért.”

Az RTL Híradó információ szerint ugyanaz a gyerek került most kórházba, akit decemberben fojtogatott a fóti gyermekotthon egyik dolgozója. A fojtogatással vádolt férfi ügyvédje az eset után azt mondta, hogy a nevelő „csak a vállát fogta le” a földön fekvő gyereknek. A felfüggesztett fóti igazgatót másfél évvel ezelőtt is felfüggesztették, mert felmerült annak a gyanúja, hogy egy autista kisfiút bántalmazhatott. Ekkor a nyomozás végül tisztázta az igazgatót, akit visszahelyeztek a pozíciójába. Erről az ügyről ebben a cikkben írtunk bővebben.
A fóti Károlyi István Gyermekközpont vezetője korábban a Szőlő utcai javítóintézet oktatási vezetője volt, és ebben a pozícióban évekig dolgozott az azóta letartóztatott igazgató, Juhász Péter Pál közvetlen munkatársaként.
