„Klubrádió

MNB: félmilliós karácsonyi jutalom közpénzből

18/12/2020 10:41

| Szerző: Klubrádió

Az Magyar Nemzeti Bank több mint 450 millió forintot osztott ki összesen 950 „kiemelkedő teljesítményt nyújtó” munkavállaló között. Adófizetők pénzéből. Az MNB közleménye szerint Matolcsy György nem kapott jutalmat. A jegybankelnök fizetése 5 millió forint havonta.

Közel ezer dolgozó számíthatott a jutalomra, a 24.hu cikkéből az is kiderül, hogy a havi 5 milliós fizetésű Matolcsy György jegybankelnök nem vett fel jutalmat. Miközben a járvány a gazdaság valamennyi ágát lényegében falhoz állította, a Magyar Nemzeti Bank idén is jelentős összeget fordított a jegybanki dolgozók karácsonyi jutalmazására. Adófizetők pénzéből.

A portál szerint több mint nettó 450 millió forintot osztottak ki összesen 950 „kiemelkedő teljesítményt nyújtó” munkavállaló között. Kétszázzal többen, mint egy évvel korábban.

Ami egyben azt is jelenti, hogy ismerve a korábbi évek prémiumait, hogy idén egy kicsivel kevesebb összegből többen részesültek. 2017-ben 151 milliót, 2018-ban 339 milliót, 2019-ben 460 milliót, 2020-ban pedig 450 milliót osztottak szét.

Átlagosan egy-egy dolgozó nettó 473 713 forint jutalomban részesült.

A jegybank elnöke és alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül prémiumot, jutalmat idén sem kapnak. Igaz, Matolcsy György havi alapbére ötmillió forint.

 
 
Az Országgyűlés plenáris ülése
 
Matolcsy György Fotó: MTI/Bruzák Noémi
 
 

A jegybank hozzátette: Az MNB az elmúlt éveket folyamatosan pozitív eredménnyel zárta, így az MNB működése nemhogy nem jelent terhet a költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek, hanem 2020-ban már rekordméretű, 250 milliárd forint osztalékot is fizetett. Az MNB a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók részére kifizetett jutalmat tehát a gazdaságos működéséből fakadó eredményéből biztosította.

Tavaly a jegybank azt is kiemelte, hogy nem adófizetői pénzből biztosították a jutalmakat, noha az MNB összes bevétele és kiadása közpénznek minősül. Ezzel a válaszuk alapján feltehetően már a jegybanknál is egyetértenek, mivel az idén már nem állították, hogy nem közpénzről van szó.