Kiderült: lyukas szita az idei költségvetés
21/05/2026 13:56
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Somfai Péter
Több mint 285 milliárd forintnyi, 2026-ban esedékes állami kötelezettség maradt ki részben vagy egészben az idei központi költségvetésből az Építési és Közlekedési Minisztérium átadás-átvételi dokumentumai szerint. A jelentős forráshiány három nagyberuházást érint: az autópálya-koncessziókat, a Budapest–Belgrád vasútvonalat, valamint az iváncsai ipari park vasúti fejlesztését.
A probléma gyökere, hogy bár a költségvetési törvény meghatározta a szaktárca 2026-ra tervezett kiadásait, a rögzített összegek nem fedezik a futó projektek tényleges finanszírozási igényét, derült ki az Építési és Közlekedési Minisztérium átadás-átvételi dokumentumaiból Az átadott iratok rávilágítanak arra, hogy a kötelezettségek már az átadás-átvételkor is ismertek voltak, ennek ellenére a kifizetésükhöz szükséges pénzügyi fedezetet mégsem biztosították a törvényben.
A legjelentősebb tételt az autópálya-koncessziók rendelkezésre állási díja jelenti, amelyhez 175,6 milliárd forint hiányzik. Az idei költségvetésben 210 milliárd forint szerepel erre a célra, miközben az állam már tavaly is 410 milliárdot fizetett ki ezen a jogcímen. A folyamatban lévő fejlesztések ismeretében már a tervezéskor világos volt, hogy a tervezett előirányzat nem lesz elegendő, derült ki a portfólio.hu számvetéséből.
A második komoly hiány a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának építéséhez kapcsolódik. Itt 87,7 milliárd forintnak nincs meg a fedezete. Ezt a nemzetközi vasúti fejlesztések előirányzatából kellene finanszírozni, ám azon a soron mindössze 44,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ráadásul ebből nem derül ki egyértelműen az sem, hogy pontosan mely projekteket kellene támogatni, ám a 87,7 milliárdos finanszírozási igény matematikailag sem fér bele ebbe a szűkös keretbe.
A harmadik problémás terület az iváncsai ipari övezet vasúti infrastruktúrájának kiépítése, amely 22,3 milliárd forintot igényel. A költségvetésben azonban egyáltalán nem szerepel ilyen nevű előirányzat. Egy korábbi határozat alapján az állami vasútfejlesztési beruházásokból kellett volna kigazdálkodni a költségeket, de ezen a soron is mindössze 6,7 milliárd forint található.
Mivel a költségvetésben ezekhez a jelentős állami kötelezettségekhez nem társítottak elegendő és egyértelműen nevesített forrást, a kormányzati felülvizsgálat egyik legsürgetőbb feladata az érintett közlekedési nagyberuházások finanszírozásának rendezése lesz.

