„Klubrádió
A lényeg

Megint átírtak valamit a szociális törvényben

18/11/2022 07:57

A parlament törvényalkotási bizottsága csütörtökön tárgyalt a szociális törvény módosításáról, amelyet a kormány kezdeményezett, hogy a rászorulókkal csak a legutolsó sorban kelljen az államnak foglalkoznia. A módosítás elsősorban az egyénre, majd a hozzátartozókra, az önkormányzatokra és a karitatív szervezetekre bízná a szociális biztonság megteremtését, írja a 444, ami szerint a bizottság fideszes tagjai csütörtökre átírták a javaslatot.

Jámbor András párbeszédes képviselő szerint az eredeti változatban „az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése” javaslat állt, az újabb változatban az egyén, a hozzátartozók és az önkormányzat után már nem a karitatív szervezetek következnek, hanem rögtön az állam. Ezután írták bele egy újabb pontba, hogy az állam és az önkormányzatok együttműködnek egyházi és civil szervezetekkel.

Szerinte az is "új elem, hogy az állam dolga kialakítani a szociális intézményrendszer kereteit".

Pontosították azt is, hogy az emberek olyan sorrendben felelősek hozzátartozóik szociális biztonságáért, ahogy a rokontartás szabályai szerint követik egymást. Most így néz ki a javaslat:

  1. Mindenki felelős önmagáért.
  2. Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes, őt – a képességeik és lehetőségeik szerint, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rokontartásra vonatkozó szabályai szerinti sorrendben – a hozzátartozók segítik.
  3. Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes és a hozzátartozók (2) bekezdés szerinti gondoskodásra vonatkozó kötelességüket nem teljesítik, az egyén lakóhelye szerinti települési önkormányzat jogszabályban meghatározott feltételek szerinti gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
  4. Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes, és a hozzátartozók a (2) bekezdés szerinti, a települési önkormányzat pedig a (3) bekezdés szerinti gondoskodásra vonatkozó kötelességet nem teljesítik, az államnak jogszabályban meghatározott feltételek szerinti kötelezettsége áll fenn.
  5. Az állam és a települési önkormányzat a szociális gondoskodás feltételeinek biztosításával összefüggő feladatainak ellátása során együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel.
  6. A szociális intézmények és intézkedések rendszerének kialakítása és működési kereteinek biztosítása az állam feladata e törvényben meghatározott módon.”

A parlament kedden szavaz a törvényről, az LMP hétfőre tüntetést hirdetett.