„Köszönjük
A lényeg

Marhavagont vittek a Horthyt méltató Lázár Jánosnak a batidai kastélyhoz

22/09/2023 20:06

| Szerző: Klubrádió

Egy marhavagon kicsinyített mását helyezték el aktivisták a Nagyréti Vendégháznál – számolt be a 444. A Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai vadászkastélyt építő vállalkozás résztulajdonosa Lázár János miniszer, a kastélyt körülvevő földek is az övéi.

Az akciót Keresztény Zoltán nevű civil aktivista és társa hajtotta végre. Ők idén nyár óta több köztéri tiltakozó akciót szerveztek, például betekerték az oroszok által felújított szovjet katonai emlékműveket, valamint tiltakoztak Gyurcsány Ferenc háza előtt is az úgynevezett "Orbán-Gyurcsány-rendszer" ellen.

A marhavagonnal arra utaltak az aktivisták, hogy Lázár János szeptember elején Horthy Miklós újratemetésének évfordulóján azt mondta, szerinte Horthy „kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona” volt. Lázár akkor úgy fogalmazott, „manapság a politikában a mellébeszélésnek, sunnyogásnak, a hazudozásnak és a gyávaságnak nagy divatja van. Én azt gondolom, hogy világosan és egyértelműen kell beszélni: ma, akik itt összejöttünk, azok tisztelik Horthy Miklóst és emlékét.”

"Szerintünk viszont egy kivételes államférfi soha nem engedné meg, hogy honfitársai százezreit marhavagonokon haláltáborokba vigyék" – írta az akció után Keresztény Zoltán a Facebookon.

"Összetartó, sikeres országunk csak akkor lesz, ha a közös, nemzeti tragédiáink mindenkinek fájnak. Egy sikeres Magyarország közös alapja, ha a Holokauszt, a Gulag, Trianon vagy 56 egyszerre fáj mindannyiunknak. Ha ez megtörténik, akkor olyan politikusokra sem lesz szükség, mint Lázár János. Nem kellenek majd azok, akik gyűlöletet szítanak, nemzeti egység helyett. A kérdés, hogy meddig várunk még ezzel..."