„Köszönjük
A lényeg

Horthy antiszemita szavait idézve válaszolt Frölich Róbert a kenderesi megemlékezésre

5/09/2023 13:01

| Szerző: Klubrádió

Frölich Róbert országos főrabbi a kormányzó szavait idézte Lázár Jánosnak címezve, hiszen "ki beszélhetne világosabban Horthy Miklósról, ha nem ő maga?"

A hétvégén nagy ünnepség volt Kenderesen, ahol Magyarország egykori kormányzója, Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóját ünnepelték a helyiek – írja a 24.hu.

Lázár János építési és közlekedési miniszter (aki nem vett hivatalosan a korszorúzáson, helyette egy átadást vezetett ugyanott), nagy szavakkal méltatta az egykori ellentengernagyot. Mint mondta, Horthy Miklós kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt, aki 1919-ben megmentette az országot attól a sorstól, amit „a nyugati nagyhatalmak” Magyarországnak szántak.

Az eset nem maradt visszhang nélkül, Frölich Róbert országos főrabbi egyetértésének adott hangot, "világosan és egyértelműen kell beszélni". 

Ezek után Horthy leveleiből idézett: "Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó".

 "Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk" – fogalmazott a kormányzó.

Három évvel később Hitlernek arról írt, hogy elsőként emelt szót "a zsidók destruktív magatartása ellen", és azóta megfelelő intézkedéseket tett befolyásuk visszaszorítására. "A zsidók fokozatos kikapcsolására vonatkozó további intézkedések folyamatban vannak, s amint meg lesznek teremtve elszállításuk feltételei, ezt végre is fogjuk hajtani."

"Világos és egyértelmű beszéd. Az összes ilyen beszéd miatt nem ismerhettem meg az apám családját, anyám családjának nagy részét. Meg lettek teremtve tudniillik a feltételek" – fogalmazott Frölich.