Magyar Péter: Orbán másoknak akart ártani, de magának és a bűntársainak ártott a legtöbbet
28/06/2025 21:18
| Szerző: Klubrádió
A kormányzás teljes összeomlását látjuk – írta szombati Budapest Böszkeség felvonulást követően a Tisza elnöke.
„Ott tartunk, hogy a Fidesz különböző bejelentéseinek semmi következménye sincs. Ezek csak kommunikációs trükkök, amivel a figyelmet próbálják elterelni a valódi problémákról” – posztolta Magyar Péter, a közvéleménykutatók többsége által legnépszerűbbnek mért Tisza Párt elnöke a kormányzat által betiltott, mégis több mint százezer résztvevővel megtartott szombati Budapest Büszkeség, azaz Budapest Pride után.
Magyar szerint eljött Orbán Viktor gyurcsányi pillanata, szerinte jelenleg már a kormányzás teljes összeomlását látjuk. „Látszatpolitizálás, trükkök százai, hazugság reggel, délben, este.”
A végül soha nem látott tömeget vonzó utcai demonstráció megtartása ellen hónapokon át láthatóan sikertelenül hadakozó Orbán-kormány a Tisza elnöke szerint próbálokozásával ezekről a problémákról próbálta elterelni a figyelmet:
- Nem fogadták el az átláthatósági törvényt;
- Nem gólt, hanem óriási öngólt lőttek a mai rendezvény megkísérelt tiltásával is;
- Nem bizonyították a TISZA elleni hazug kémvádakat;
- Nem volt tavaszi nagytakarítás;
- Nem kaptak áfa visszatérítést a nyugdíjasok;
- Nem volt gazdasági repülőrajt;
- Nem sikerült letörni az inflációt;
- Nem köszöntött be a béke Trump megválasztásával.
„És közben titokban még inkább eladósítják a hazánkat. Ma is összeomlott a vasút és haldoklik az állami egészségügy.” Magyar Péter a vasút újabb összeomlásának említésekor a Budapest–Győr–Hegyeshalom fővonalon a vonatközlekedés szombat délutáni átmeneti leállására utalt, amit hivatalos közlés szerint egy Tata és Tatabánya közötti felsővezeték-szakadás okozott.
Magyar Péter szerint a fideszes kormányzat elmúlt fél éves tevékenysége kimerült a gyűlöletkeltésben, a fenyegetőzésben, a hergelésben.
„Orbán másoknak akart ártani, de magának és a bűntársainak ártott a legtöbbet” m – tette hozzá a Tisza elnöke, aki posztjában egyszer sem nevezte nevén a Budapest Büszkeséget, így a Pride szót sem említette.
