„Klubrádió
A lényeg

Lemondott Fürjes Balázs, felhagy a politikával

27/03/2023 16:49

| Szerző: Klubrádió

Felkérést kapott a magánszférából és a Nemzeti Olimpiai Bizottság tagja is lehet Fürjes Balázs, ezért otthagyja a politikát és lemondott államtitkári (miniszterhelyettesi) posztjáról a Miniszterelnökségen.

"Új utakon, új feladatok felé" – ezzel a címmel jelentette be a Facebookon Fürjes Balázs, hogy távozik a kormányból, sőt a politikával is felhagy. Fürjes eddig a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségen miniszterhelyettes és parlamenti államtitkár volt, ezekről a beosztásairól mond most le, amit – mint írja – a miniszter elfogadott.

Ami pedig az immár politikán kívüli munkáját illeti, az két területet érinthet. Egyrészt – a közelebbről meg nem nevezett – magánszektorból kapott felkérést, másrészt a sport világa is feladatot adhat neki, mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagságát is megpályázza a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felkérésére.

Fürjes azt írta: "Az ok egyszerű: több olyan új kihívás is jelentkezik egyszerre életemben, amelyeknek szívesen teszek eleget, ám amelyek sokkal több időráfordítást kívánnak és több külföldi elfoglaltsággal járnak, mint amennyit a nemes, de nagyon kötött, az év nagy részében magyarországi jelenlétet megkívánó miniszterhelyettesi munka lehetővé tesz."

A távozó államtitkár bejelentésével egyidőben már a Magyar Olimpiai Bizottság oldalán is megjelent egy tájékoztatás. Eszerint a MOB elnöksége – Gyulay Zsolt elnök és a magyar NOB-tagok, Schmitt Pál és Gyurta Dániel javaslatára – egyhangú döntést hozott: a MOB felkéri Fürjes Balázst, a Brisbane 2032 nyári olimpiát előkészítő NOB-bizottság tagját, a 2023-as Budapesti Atlétikai Világbajnokság szervező bizottságának társelnökét, hogy nyújtson be pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, állandó taggá választása érdekében. A pályázatról a NOB saját szabályai szerint hoz majd döntést. Az elbírálás idejére nincs semmilyen kötöttség, a nemzeti olimpiai bizottságoknak és más testületeknek sincs delegálási joga a NOB-ba. Tapasztalati alapon a tagjelölti pályázatok elbírálása akár éveket is igénybe vehet."

Fürjes Balázs a 2022-es választáson a budapesti 3-as számú választókerületben viszonylag simán kikapott az ellenzéki Hajnal Miklóstól. A fideszes politikus akkor 41,8, míg ellenfele 48,4 százalékot szerzett, úgy, hogy a kerületben erős MKKP társelnöke, Kovács Gergely is elért 5,47 százalékot, a párt országos eredményénél lényegesen jobban szerepelve.

(forrás: hvg.hu, kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)