„Klubrádió
A lényeg

Lázár többek közt Fürjes budapesti projektjét is elkaszálta

27/01/2023 15:58

| Szerző: Klubrádió

Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a kormány felmondta a Nyugati pályaudvar tavaszi tervpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést. Most a Telex birtokába került – néhol indulatos széljegyzetekkel tarkított – dokumentum értelmében a Lázár János mintegy nyolcvan további, nagyrészt fővárosi fejlesztés lezárásáról döntött. A miniszter sajnálatát fejezte ki a portál felé, amiért az "a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit", noha ő mindig igyekszik rendelkezésre állni.

Lázár János építési és beruházási miniszter kissé indulatosnak tűnő munkamódszerébe enged betekintést az a fejlesztési lista, ami a napokban a Telex szerkesztőségéhez került. A dokumentumon a korábbi, Vitézy Dávid-féle Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) nyolcvan, túlnyomórészt fővárosi és agglomerációs fejlesztése található, azok jelenlegi állásával, valamint azonnali lezárásuk kockázataival és következményeivel.

A fejlesztések lezárását már az NKK részben lecserélt, Lázárhoz lojális csapata készítette és elemezte a miniszter számára tavaly év végén, többnél is jelezve ugyanakkor, hogy azonnali lezárásuk forrásvesztést, uniós pénzvisszafizetést, szabálytalansági eljárást, sőt politikai kockázatot is jelenthet. Ezért a 80 fejlesztésből 30-nál azt javasolták a miniszternek, hogy folytassa a projekt tervezését, előkészítését; 13 esetben azt, hogy a projekt ugyan lezárható, de csak "magas érdeksérelemmel" – ide tartozik a pénzvisszafizetés vagy a politikai kockázat –, 32 esetben pedig "alacsony érdeksérelemmel" ítélték lezárhatónak a munkát.

Még a lecserélt gárdát is meglepte információink szerint, hogy javaslataikhoz képest Lázár összesen mindössze 8 esetben döntött a beruházás folytatása mellett, míg 11 esetben elbizonytalanodott, kérdőjellel jelezve ezt, vagy csak odafirkantva a lapra, hogy "Megbeszélendő".

A teljes dokumentum itt érhető el.

Lázár egy sor budapesti fejlesztés tervét torpedózta meg, közülük többet indulatos széljegyzetekkel is ellátott. A legdühítőbb vélhetőleg a Városmajor megújításának terve lehetett számára, mivel amelllé öles betűkkel véste fel, hogy "SOHA! NEM!" A megújítás előkészítése már 43 százalékon áll, eddig 162 millió forintot költöttek rá, és az NKK szakértői is a projekt folytatását (a tervezés befejezését) javasolták, mert az azonnali lezárás pénzügyi kockázattal, a fel nem használt uniós forrás visszafizetési kötelezettségével jár.

A park megújítását Fürjes Balázs indítványozta a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárként. Köztudott, hogy Lázár és Fürjes között régóta rivalizálás folyik, váltakozó szerencsével.

Két másik beruházásnál is nagyon hangsúlyosan szerepel a nem szó:

  • A Gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervezése 15 százalékon áll (ennyit költöttek rá az 5,8 milliárdos összköltségből), a szakértők pedig a folytatást javasolták (forrásvesztés, pénzvisszafizetés, uniós szabálytalansági eljárás kockázata miatt), mégis az van ráfirkantva, hogy "Nem! Lezárni!".
  • A megyei, agglomerációs P+R parkolók fejlesztésénél ugyanezt rótta a papírra a miniszter, pedig a projekt 60 százalékon áll, és a saját szakértői csapata is a folytatást, befejezést javasolt a támogatás visszafizetésének kockázata miatt.

A Telex megkereste az ügyben Lázár János építési és közlekedési minisztert a lista és a nevét viselő széljegyzetek valódiságával, valamint a projektek sorsával kapcsolatban. A tárcavezető a következőket nyilatkozta a portálnak:

"Sajnálom, hogy a Telex, a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit, noha én mindig, minden kérdés esetében igyekszem a rendelkezésükre állni."

Hozzátette, a korábbi, Nemzeti Közlekedés Központ projektjei közül "30 jelenleg is folyamatban van; 25-öt a brüsszeli szankciós politika és a háború gazdasági hatásai miatt fel kellett függesztenünk; 7 beruházás befejeződött; míg 14 projekt lezárásra került. A kormány a jelenlegi gazdasági helyzetben azokat a fenntartható beruházásokat akarja és tudja támogatni – függetlenül attól, hogy azok vidéken vagy a fővárosban valósulnak meg – amelyek nemzetgazdasági szempontból fontosak, gazdaságélénkítő hatással bírnak" – szögezte le a miniszter.

A lista a Telex információi szerint tavaly október végén, november elején készülhetett. Október végén született egy kormányrendelet az év elején alapított NKK (Nemzeti Közlekedési Központ) feladatátadásáról, majd a szervezettől sorban távoztak is a szakemberek az év végéig. Az NKK idén januárban várhatóan végelszámolással teljesen megszűnik.

Az érintett projektek többségét még a Fürjes Balázs és Vitézy Dávid vezette Budapest Fejlesztési Központ indította el, de a 2022-es választások után ez a cég már megszűnt. Fürjes ma már Gulyás Gergely alatt a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára lett, Vitézy pedig tavasszal közlekedési államtitkárként folytatta Palkovics László Technológiai és Ipari minisztériumában, majd 2022-ben megalapította az NKK-t. Nem sokáig örülhetett posztjának: a projektek, majd az NKK is hamarosan Lázár Jánoshoz került, Vitézy pedig távozott.

(Forrás: Telex)