„Támogassa
A lényeg

Kubatov: Karácsony lusta, Borkai nem a legélesebb kés, Pesty furcsa srác

11/09/2023 14:01

| Szerző: Klubrádió

Szíjj László milliárdos után Kubatov Gábor Fidesz-alelnök és pártigazgató, FTC-elnök adott interjút a néhány éve átformált Index portálnak. 

Szóba került, hogy nem szólal fel a parlamentben, elég, ha a véleményét elmondja a frakcióülésen. A komcsiknak mindig azt szoktam mondani: örüljetek, hogy nem szólalok meg” – fogalmazott. „A szavazásokon átlagon felül teljesítek, én mindig ott vagyok, és soha ki nem hagyok egyetlenegyet sem, tehát a munkámat elvégzem. Közben pártot igazgatok, és végzem a politikai munkát, ami a dolgom.”

Budapestről szólva elismételte a kormány állításait Karácsony Gergely főpolgármesterről, aki szerinte lusta, teszetosza, döntésképtelen, több kért okozott a fővárosnak, mint Demszky Gábor, akinek első főpolgármesteri ciklusát egyébként Kubatov nagyra tartja. Közölte: Budapestet meg lehet és meg is kell nyernie a Fidesznek, mitöbb, reális esélyt lát arra, hogy újra fideszes, vagy legalábbis a kormányhoz hű főpolgármester legyen. Hozzátette: legalább nyolc olyan embert tudna mondani, akik Karácsony méltó kihívói lennének, azonban végül egyet sem nevezett meg, igaz, a nevekre nem is kérdeztek vissza.

Rákérdeztek viszont Pesty Lászlóra, aki Tusványoson indított a Lölő-jelenségről szóló nyilatkozatával, amely után egyre határozottabban kritizálja a Fidesz körüli vállalkozókat, egyenesen azt mondta, NER-lovagok helyett orkoknak kellene nevezni egy részüket. Kubatov azt mondta: "a Pesty Laci meg… hát, nevezzük egy furcsa srácnak a médiapiacon. Mindig is az volt, most is az. Nem tudom, hogy mi vezérli, vagy mi az oka annak, hogy egyszer csak előállt mindenféle történettel”.

Röviden szóba került Győr helyzete is, ahol Borkai Zsolt volt fideszes, szexbotrányba belebukott polgármester is indul a választáson. Kubatov szerint Borkai „nem a legélesebb kés a fiókban” és sajnálná Győrt, „ha őt választanák meg”. Az Index rákérdezett arra, hogy van-e visszaút a botrányok után a politikába, hiszen „kormánypárti megszólalók többször is felvetették, hogy Szájer Józsefet ideje lenne rehabilitálni, mert egy nagy tudású emberről van szó”. Kubatov szerint ez a nagy különbség Borkai és Szájer között, de ő Szájert sem látta még visszatérni.

Az a bizonyos orosz történelemtankönyv is előkerült, amely a szovjet értelmezéshez visszatérve értékeli 1956-ot, a magyar forradalmat felkelésként említve, a forradalmárokat pedig nagyrészt olyanoknak nevezve, akik az egykori fasiszta Magyarország fegyveres alakulataiban szolgáltak. Erre a Fidesz-pártigazgató annyit reagált: „Nem is hallottam erről, (...) pihentem”.

A Fradiról szólva volt egy érdekes megjegyzése, amelynél lényegében lehetőségként említette a törökországi földrengést. „Próbáltuk kihasználni a török válságot, a földrengések miatt ott megállt a bajnokság, így könnyen lehetett elhozni és kipróbálni játékosokat” – mondta.

(Forrás: hvg.hu, telex.hu, kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)