Kisebb béremlést vállal a kormány a tanárok felé
A jelentősebb béremelést az Európai Unió forrásaihoz kötik továbbra is.
A jelentősebb béremelést az Európai Unió forrásaihoz kötik továbbra is.
Minden ellene felhozott vádat tagad Trump, állítása szerint politiokai üldöztetés áldozata. A volt elnökre maximálisan 641 év kiszabható börtön várhat.
Felmenthették a Rábaparti Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye vezetőjét, miután rövid időn belül több ápoló is felmondott az ágyi poloskák elburjánzása miatt.
Ideiglenes problémáról beszélnek, szeptember elsejétől érkezik öt pályakezdő kolléga a Békés Megyei Központi Kórházba.
Elemzők 1600-1800 milliárd forinttal nagyobb deficitre számítanak, mint amennyivel a kormány tervezett. Azt mondják, 3,9 százalék helyett, akár 6 százalékra rúghat a GDP-arányos hiány.
A kotnyeles lakos arra lett volna kíváncsi, miből van a hivatalnoknak luxusautója.
"A MÁV vezetői ne okoskodjanak és ne mellébeszéljenek, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a vasúti pálya újjáépítését" – így fogalmazott Lázár János egy szerdai sajtótájékoztatón (az állami hírügynökség beszámolója szerint) újságírói kérdésre a hegyeshalmi vasútvonalon bevezetett sebességkorlátozással kapcsolatban.
És az orosz sajtóhoz a tankönyvnek legalább tíz különböző tervezete jutott el, a véglegeset nem látta a nagykövetség.
Érvénytelen lett a Pilismaróton megtartott vasárnapi népszavazás, mert a választópolgároknak csak 40,8 százaléka vett részt a tervezett kavicsbányáról szóló referendumon. Viszont a voksolók elsöprő többsége, 87,3 százaléka a bányanyitás ellen szavazott.
Az ellentmondásos megítélésű techmogul az X-en (leánykori nevén Twitteren) kommentelt Tucker Carlson szélsőséges amerikai műsorvezető Orbán Viktor-interjúja alá, és erre reagált a magyar köztársasági elnök.