„Vásároljon
A lényeg

Karácsony szerint a főpolgármesterség elvesztésével és az együttműködés felrúgásával fenyegette Gyurcsány

21/10/2021 16:10

| Szerző: Klubrádió

Karácsony Gergely a Jelen hetilap videós adásában azt mondta: a DK fenyegette már az együttműködés felbontásával és azzal is, hogy nem lesz többet polgármester. A Párbeszéd társelnöke az ellenzéki előválasztás hajrájában a Klubrádióban is beszélt erről az ügyről, akkor azt mondta: nem úgy kell elképzelni, hogy nem támogatják egy előterjesztését, ennél nagyobb léptékről van szó. Most ezt részletezte.

A Jelen hetilap videós adásában, a JelenValó című műsorban beszélt újra Karácsony Gergely a zsarolási vádakról. Az előválasztás vége előtti napokban hangzott el tőle ez a mondat: „Hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbáltak már megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is rajta van ezen a listán. Ezt sms-ben szokta megtenni (...)”. A DK elnöke erre közölte: hozza nyilvánosságra az sms-eket a főpolgármester, aki viszont a Klubrádióban Bolgár Györgynek nyilatkozva óvatosabban fogalmazott: mint mondta, „van néhány ilyen sms a telefonomon, de úgy gondolom, hogy inkább talán nem most kell erről beszélgetnünk”. Műsorvezetőnk megkérdezte: úgy kell-e ezt elképzelni, hogy „Gyurcsány küld neki egy sms-t, hogy van egy adott előterjesztésed, a DK-sok nem fognak ebben támogatni, gondold meg”. Karácsony erre hallhatóan elmosolyodott, és azt mondta: nem, ennél nagyobb politikai léptékről van szó.

A Jelennek adott interjúban is hasonló állítást tett, de konkrétabban fogalmazott. Azt mondta, hogy „ezek nem büntetőjogilag releváns mondatok”, majd a riporter kérdésére azzal egészítette ki: „Ezek a mondatok (...) nem arról szólnak, hogy holnap megszavazzuk-e valami fővárosi cég költségvetési beszámolóját.” Szerinte „ezek sokkal súlyosabb mondatok, csak ezek úgy elszállnak a levegőben”. Majd azzal folytatta:

„Hogy is mondjam, az ellenzéki pártok között van egy erős rivalizálás, és ebben a DK-nak a vérmérséklete más, mint az összes többi párté. Én ezt beáraztam, és megmondom őszintén, ezekből a fenyegetésekből, amiket az ember mindig megkap, még soha nem lett semmi. Éppen ezért, én ezekkel olyan nagyon nem foglalkozok.”

Ezen a ponton a riporter konkrétan rákérdezett: ezek olyan fenyegetések-e, amik arról szólnak, hogy Karácsony nem lesz többet főpolgármester. Erre azt válaszolta:

„Hát például, igen. Nem arról van szó, hogy jövő héten leszavazzunk valami piszlicsáré előterjesztést, hanem hogy akkor majd beszélünk, meg felbontjuk az egészet. De hát ezek jönnek-mennek, én ezeken mindig mosolygok.”

A főpolgármester hozzátette, hogy őt hiába próbálták megfélemlíteni vagy akár ennél is komolyabban zsarolni, megfenyegetni, ezekből végül soha nem lett semmi. A komolyabb fenyegetésre példaként azt hozta fel, hogy „nekem volt már a politikai pályafutásomban olyan mondat, hogy tudom, hova jár a gyereked óvodába, ilyeneken is túl vagyunk”.

(forrás: Telex, Kiemelt: MTI/Koszticsák Szilárd)