„Klubrádió

Hivatalos: Szombathy Pál lesz az Index főszerkesztője

27/08/2020 14:55

| Szerző: 444.hu/Klubrádió

Közleményt adott ki az Index.hu vezetése, Szombathy Pál lesz a főszerkesztő, emellett a vezérigazgatói poszton is marad. Megnevezték a négy főszerkesztő-helyettest is – számol be a 444.

A közleményben, amelyet a 444 idéz, az áll:

„Az elmúlt hetekben kiemelt közéleti és médiaérdeklődés mellett zajlott az Index szerkesztőségében végbement változás, amely során a korábbi szerkesztőség döntő többsége az újság elhagyása mellett döntött. A tulajdonos és a vállalat menedzsmentjének továbbra is a legfontosabb célja az újság független szellemiségének és egyedi hangvételének megőrzése, amely érdekében megkezdődött a szerkesztőség újjáépítése.

Ennek az újjáépítésnek fontos, első szakasza zárult le a napokban, és ennek keretén belül felállt az Index új lapvezetése. Az újság vezetésére az igazgatóság elnöke korábban Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, aki vezérigazgató-főszerkesztőként kezdi majd meg az operatív munkát.” A négy főszerkesztő-helyettes pedig:

– Sztankóczy András, stratégiai igazgató-vezető szerkesztő (korábban a Magyar Rádió - hírigazgatója, a Magyar Hírlap főmunkatársa, a Heti Válasz főmunkatársa)

– Kitzinger Szonja, gazdaságért-kultúráért-szórakozásért felelős főszerkesztő-helyettes (korábban a Magyar Rádió, a Figyelő és a Marquard Media munkatársa)

– Balogh Ákos Gergely, szervezetfejlesztésért felelős főszerkesztő-helyettes (a Corvinus Egyetem tanára, volt kommunikációs igazgatója, a Mandiner alapító főszerkesztője, az orbanviktor.hu oldal korábbi üzemeltetője)

– Fekete-Szalóky Zoltán, hírigazgató (18 éven át az Inforádió felelős szerkesztője) 

Közölték továbbá: már a napokban csaknem harminc új munkatárs kezdi meg a szerkesztőségi munkát, rovatvezetők, vezető szerkesztők és több újságíró.