„Zajlik
A lényeg

Hivatalnokok lettek rosszul az akkufeldolgozóban

21/06/2023 09:53

| Szerző: Klubrádió

A bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozóban a kormányhivatalnokok erős oldószerszagot éreztek, és magukon bőr- és nyálkahártya irritációt is tapasztaltak. A sorozatos mulasztások miatt azonban mindössze 31 millió forintos büntetést szabtak ki a cégre, amely tavaly 1,6 milliárd forint profitot termelt.

Súlyos szabálytalanságok egész sorát követte el az utóbbi években a SungEel Hitech Hungary Kft. nevű dél-koreai cég, amelynek Szigetszentmiklóson és Bátonyterenyén működő üzemeiben a legalapvetőbb technológiai előírásokat is rendszeresen megszegték. A hatóságok többször megbírságolták a céget, amely ennek ellenére nem változtatott érdemben a működésén – írja hosszú cikkében az Átlátszó.

A szigetszentmiklósi akkumulátorfeldolgozó üzeme rákkeltő anyagokkal veszélyeztette az ott dolgozók és a környéken élők egészségét. Ugyanitt előzőleg halálos baleset is történt, ám tovább folytatódtak a szabálytalanságok. A cég másik, bátonyterenyei telepén szintén súlyos állapotok uralkodnak.

A június 9-i tűzesetet megelőzően – egy közérdekű bejelentés nyomán – március 30-án hatósági ellenőrzést tartottak. A vizsgálat során a kormányhivatal emberei súlyos hiányosságokat tapasztaltak. Több száz tonna akkumulátormegsemmisítésből származó, engedély nélkül tárolt hulladékot találtak. A cikk szerint a kormányhivatalnokok erős oldószerszagot éreztek, és magukon bőr- és nyálkahártya irritációt is tapasztaltak, mielőtt 31,2 millió forintra megbüntették az üzem tulajdonosát.

A 2021-ben megnyitott üzemben elsősorban a gödi Samsung SDI és a komáromi SK Battery gyárainak selejtes akkumulátorait dolgozzák fel, a telephely kapacitása évi 28 ezer tonna, és a felépítésére költött 9,3 milliárd forintból 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a kormány.