„Zajlik
A lényeg

Gulyás szerint a kata lezárt ügy

13/07/2022 17:06

| Szerző: Klubrádió

Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztettek a törvény elfogadása előtt, így a kata-sztorit a kormány lezártnak tekintik, a miniszter pedig nem lát arra okot, hogy bármit is módosítsanak rajta.

Nem költségvetési intézkedésként alakította át a kormány a katatörvényt – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai, rendkívüli kormányinfón.

Gulyás szerint egész egyszerűen nem tartható fenn a jelenlegi helyzetben, hogy valaki csupán ötszázalékos adót fizet, míg egy ápolónő például 180 ezer forint felett adózik. A miniszter azt mondta, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztettek a törvény elfogadása előtt, így a kata-sztorit a kormány lezártnak tekintik Gulyás pedig nem lát arra okot, hogy bármit is módosítsanak rajta.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha az új kata-törvény áremeléshez vezet, azt mondta: "a döntésnek nem lesz jelentős hatása az inflációra." Gulyás szerint előfordulhat áremelés, de nem ez lesz a jellemző, és, ismételte meg, a kiskapukat be kellett zárni.

Gulyás arra sem mondott érdemlegeset, hogy miért nem egyeztettek a több százezer katással. A tárcavezető "elfogadja és természetes dolog", hogy a módosítás bosszantja azokat, akik most többet adóznak, de – mint a hvg.hu tudósítása szerint fogalmazott –: "így döntöttünk." (Korábban ő maga is januári változtatásról beszélt, ahogy a cikkben megjegyzik.)

A kormányinfóról szóló teljes anyagunkat ITT találják.

(via hvg.hu)