Bulgária lesz az ellenfél a 2020-as Eb-kijutásért
Pénteken délben sorsoltak az UEFA illetékesei, kiderült, kit kapott ellenfélül a magyar labdarúgó-válogatott a pótselejtezőkben a jövő évi Európa-bajnokságra.
Pénteken délben sorsoltak az UEFA illetékesei, kiderült, kit kapott ellenfélül a magyar labdarúgó-válogatott a pótselejtezőkben a jövő évi Európa-bajnokságra.
Jámbor András bejelentette, hogy távozik a Mérce éléről.
Adócsökkentést szeretne a miniszterelnök. Szerinte ez része lehet az újabb gazdaságvédelmi akciótervnek, amit 2020 első negyedében dolgoznak ki, és mutatnak majd be - ígérte az állami rádióban.
Társadalombiztosítási és versenyképességi javaslatok kerülnek ezúttal az Országgyűlés elé. A képviselők elsőként a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának magyarországi irodájáról szóló megállapodás kihirdetéséről tárgyalnak.
Donald Trump részt akar venni az ellene indítandó impeachment-eljárás szenátusi perében jelentette be a Fehér Ház szóvivője. A magyarázat alapján a kétkamarás törvényhozásban egyértelműen egyedül ettől a kamarától számíthat tisztességes és az alkotmánynak megfelelő eljárásra - olvasható a közleményben.
Megválasztotta új elnökségét az Európai Néppárt a szervezet zágrábi kongresszusán, a tíz alelnök munkáját egy főtitkár és egy kincstárnok segíti.
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt.
Százezer forint pénzbüntetésre ítélte a NAV Kovács Gergelyt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökét a "Soros-pénzek" miatt, ezeken játékpénzeken a kormányt bosszantó közéleti szereplők láthatók - írja a Szabad Pécs.
Ötezer eurós kártérítési összeget állapított meg a strasbourgi bíróság úgynevezett Nagykamarája két bangladesi menekültnek, mert a magyar hatóságok megsértették emberi jogaikat, viszont a tranzitzónás őrizetüket nem tekintette fogvatartásnak a testület.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa fenyegetőzött és patkányozott, az ellenzéki képviselő viszont azt mondja, csak annyit szólt oda a miniszterelnöknek: "Tele a gatya, Viktor?".
A biztos pártválasztóknál a szeptemberi 54-ről 49 százalékra csökkent a Fidesz támogatottsága, ez a teljes népességen belül 35 után 32 százalékot jelent - derül ki a Závecz Research kutatásából, amelyet a hvg mutat be.
A budapesti parkolási rendszer központosításának és egységesítésének előkészítését és a „parkolási maffiával való leszámolást” célzó javaslatot terjesztett be a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester - írja az index. Ács Dánielt, a témát jól ismerő újságírót kérdeztük.