„Klubrádió

Karácsony leszámolna a parkolási maffiával, Ács Dánielt kérdeztük

21/11/2019 12:11

| Szerző: Klubrádió/Index

A budapesti parkolási rendszer központosításának és egységesítésének előkészítését és a „parkolási maffiával való leszámolást” célzó javaslatot terjesztett be a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester - írja az index. Ács Dánielt, a témát jól ismerő újságírót kérdeztük.

Karácsony előterjesztése szerint 2020. július 1-jétől a kerületi önkormányzatoknak maguknak, illetve az általuk erre létrehozott, ám saját vállalkozásoknak kell majd végezni a parkolóautomaták üzemeltetését, a díjfizetés ellenőrzését, az ügyfélszolgálatok és egyebek fenntartását. Tehát: a kerületek (első körben) saját kezükbe vehetik a parkolást, ezzel elesnek a sokszor botrányos körülmények között és feltételekkel megkötött üzlettől a mostani alvállalkozók – írja az index.

Karácsony ezzel megelőzné az olyan helyzeteket, mint amilyen Zuglóban alakult ki, amikor Horváth Csaba MSZP-s polgármester a volt Centrum Kft.-s Kupper András cégével szerződött volna, amelyet a parkolási ügyekben nyolcvanezer rendbeli csalás miatt elítéltek. Horváth Csaba végül a botrány kipattanása, majd a DK és egyes hírek szerint a Momentum vonakodása miatt elállt az üzlettől.

2019. november 21. A lényeg / részlet, Ács Dániel (19.11.21.)
00:59
00:00

Most nem szabadna ezt alvállalkozónak kiszervezni; azt reméli, hogy ez a rendeletmódosítás már biztosítja majd az átláthatóságot, hogy ez az üzem ne kerüljön illetéktelen kezekbe – nyilatkozta Ács Dániel, a 444.hu újságírója Klubrádiónak.

Eleve van egy csomó automata a városban, amely képes a kártya elfogadására, de nem egységes a rendszer, túl sok szereplő van egyszerre jelen, tehát a kártyás fizetéshez szükség lenne valamifajta technológiai egységesítésre.

Ács nagyon sokat foglalkozott a parkolási maffia témájával, az erről készült oknyomozó filmet ITT tekinthetik tekinthetik meg.