„Köszönjük
A lényeg

Fidesz vezérlésű kerületben is indítanak polgármesterjelöltet Magyar Péterék

3/05/2024 13:06

| Szerző: Klubrádió

Az már annyi, mint négy. 

A XVII. kerületben is indítana polgármesterjelöltet Magyar Péter pártja, a Tisza – szúrta ki a 444.

Ahhoz, hogy Dálnoki valóban elindulhasson a választáson, május 6-án (azaz ma) 16 óráig 300 aláírást kell összegyűjtenie.

 
Magyar Péter
Facebook
 

Rákosmente egyébként masszívan fideszes kerületnek számít, 2006-tól Riz Levente, majd lemondása (és nem sokkal később bekövetkező halála) után Horváth Tamás vette át a helyét, aki már 2019-ben is magabiztosan győzte le a DK-s Gy. Németh Erzsébetet és most is megméretteti magát. Az ellenzéknek ugyanakkor nem sikerült egységbe tömörülnie a kerületben – emlékeztet a lap.

Magyarék a tegnap esti állás szerint három kerületben indítanak jelöltet: a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban. Mindhárom helyen DK-s polgármestert hívnak ki.