„Klubrádió
A lényeg

Áder János húgának lemondását követeli a DK

3/03/2024 16:46

| Szerző: Klubrádió

A pedofil-ügy kapcsán.

Áder János húgának, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának azonnali lemondását, és válaszokat követelünk! – jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján a DK-s Gy. Németh Erzsébet.

Ki utasította Áder János húgát az orbáni pedofilhálózatból arra, hogy hagyja a helyén V. Jánost? A pedofilsegítő elnöki kegyelmét kijáró Balog Zoltán utasította erre? Válaszokat és az államtitkár azonnali lemondását követeljük! – kérdezte és közölte Gy. Németh.

Szerinte az ügyben semmilyen felelősségre vonás nem történt, a bicskei gyerekotthont fenntartó „fideszes főváros” nem rúgta ki és nem függesztette fel az igazgatót, aki emiatt további öt évig molesztálhatta a rábízott gyerekeket.

A DK politikusa először február végén ment neki ebben az ügyben Áder húgának. A volt államelnök Áder válaszképpen azt mondta az Indexnek: "Én nem vagyok perképes az ügyben, de a húgom igen. Az ő nevében elmondhatom, az első pillanattól világos volt, hogy perelni kell, ezért két pert is indít Gy. Németh Erzsébet ellenmert nem csak belegázolt a húgom becsületébe, hanem rágalmazta, olyan dolgokkal vádolta, amiket nem követett el."