Köszönjük, hogy támogatják a Klubrádiót
A lényeg

Felfüggesztett börtönt és nyomkövetőt kapott Nicolas Sarkozy

17/05/2023 11:11

| Szerző: Klubrádió

Helybenhagyta a párizsi fellebbviteli bíróság szerdán a Nicolas Sarkozy volt francia elnök ellen korrupció miatt hozott ítéletet. Sarkozy elvesztette a fellebbezést a korrupció és befolyással üzérkedés miatt ellene hozott, 2021-es ítélettel szemben.

A korábbi államfőt első fokon 3 év börtönre ítélték, melyből két év szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. A fellebbezés után született döntés értelmében a politikusnak egy évre sem kell börtönbe vonulnia, elektronikus nyomkövető viselésére kötelezi az ítélet. 

 
Nicolas Sarkozy
wikipedia
 

Az ügyészség szerint a volt elnök egy Sarkozy elleni másik ügy információiért cserébe ügyvédjével együtt meg akart vesztegetni egyik bírót még 2014-ben. Miután 2012-ben elbukta az újraválasztási kampányát, Sarkozy ellen nyomozás indult, mert felmerült, hogy a 2007-es elnökválasztási kampányához titokban Moammer el-Kadhafi volt líbiai vezető rezsimétől is támogatásokat kapott.