„Támogassa

Hírek

Orbán beteg
A lényeg

Orbán beteg

Nem tudott részt venni a legutóbbi kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök. Egészségügyi okból volt kénytelen távol maradni.

Torzó maradhat az állatkerti Biodom
A lényeg

Torzó maradhat az állatkerti Biodom

A Népszava információi szerint a főváros nem tud, és nem is akarna 20 milliárdot költeni az épület befejezésére, és számításaik szerint havi üzemeltetés is milliárdos tétel lenne.

Vád alá helyezték Trumpot
A lényeg

Vád alá helyezték Trumpot

Megindította a Donald Trump alkotmányos felelősségre vonását célzó eljárást az amerikai kongresszus alsóháza. A demokrata többségű képviselőház a Republikánus párti elnök ellen felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt egyaránt megszavazta a kezdeményezést, így döntött az amerikai elnök  elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás, vagyis az úgynevezett impeachment lefolytatásáról. A törvényhozók párthovatartozás szerint voksoltak, csak egyetlen demokrata párti képviselő szavazott együtt a republikánusokkal. 

Dobrev: Orbán már nem talál partnereket Európa szétveréséhez
A lényeg

Dobrev: Orbán már nem talál partnereket Európa szétveréséhez

Orbán Viktor kormányfő nem talál már partnereket Európa szétveréséhez – hangsúlyozta Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke, az ellenzéki Demokratikus Koalíció politikusa. A román elnök, Klaus Iohannis ugyanis Orbán Viktor beszédére úgy reagált, hogy soha nem fog részt  venni újabb törésvonalak létrehozásában az Európai Unióban.

A lényeg

Hadházy: Milliókért tartottak álképzéseket

Adventi hétvégéken, napi tíz órában, napi hatszázezerért tartottak képzéseket uniós pénzből a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. munkatársainak – állítja Hadházy Ákos független képviselő.

Picit gyengült a Fidesz, erősödött a DK és a Momentum

Picit gyengült a Fidesz, erősödött a DK

Az IDEA Intézet felmérésének adataiból az derül ki, hogy a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül 31 százalék, minimálisan csökkent az elmúlt hónapban, de nagy előnnyel vezet. A legtámogatottabb ellenzéki párt a DK, amely erősödött, akárcsak a Momentum.

Többmilliárdos állami hitelt kap egy Tiborcz-féle cég luxushotelre

Sokmilliárdos állami hitelt kap egy Tiborcz-cég

A 24.hu információi szerint 8,4 milliárd forintos állami hitelhez jut - szállodavásárlásra - a Dorottya Insvestment Zrt., amely Tiborcz István, a miniszterelnök vejének közvetett tulajdonában áll.

A lényeg

Menő irodája lesz a gyanús banknak

Korábban a brit nagykövetség egykori belvárosi épületét, valamint egy Szabadság téri ingatlant is a bank lehetséges budapesti székhelyéül emlegettek.

Nagy Ervin: Nem volt jó ötlet rálépni a művészek bütykére

Nagy Ervin: Nem volt jó ötlet rálépni a művészek bütykére

"Egy ilyen típusú csávó azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni. (...) Ez öngyilkosság, öngyilkosság azt a fajta kultúrát kicsinálni, ami nemcsak a baloldalé, hanem a jobboldalé is" - nyilatkozta Nagy Ervin színész a színházak elleni támadásokról és az azokat irányító politikusokról, illetve Kocsis Mátéról.

A lényeg

Változik a levélfeladás ára a Postánál

Folytatja a levéltermék-portfólió egyszerűsítését a Magyar Posta, valamint változnak a levélfeladási díjak is 2020. január elsejétől - közölte a posta.